Meghalt Michelangelo Antonioni olasz filmrendező

Elhunyt Michelangelo Antonioni világhírű olasz filmrendező – jelentette kedden az olasz tömegtájékoztatás. Az olasz és az egyetemes filmművészet egyik legkiemelkedőbb alkotója, a filmnyelv egyik megújítója 1912 -ben született Ferrarában.

MNO
2007. 07. 31. 8:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Antonioni 1955-ben forgatott alkotásával, A barátnőkkel vált igazán ismertté a filmvilágban. A film hatásos lenyomatát adja a városi középpolgárság világának, a szereplők egymás közötti viszonyainak bemutatásán keresztül. Kis színházi kitérő után Antonioni 1959-ben újabb filmbe fogott: A kaland a megszokottnál is nagyobb – főleg anyagi – nehézségek kíséretében született meg, s 1960-as cannes-i díszbemutatója botrányba fulladt. Ennek egyik oka az volt, hogy Antonioni az egyébként is látszólag cselekménytelen film egyik izgalmasnak ígérkező szálát „ejtette” (nem derül ki, mi történt a szigeten eltűnt lánnyal), fittyet hányva ezzel a begyöpösödött nézői beidegződéseknek, hogy minden szálat el kell varrni.

A következő mű, Az éjszaka (1961) Marcello Mastroianni és Jeanne Moreau főszereplésével készült. A film egy házasság, benne a házastársak súlyos válságát ábrázolja, esetenként Antonionitól is szokatlanul lassú tempóban, de egyáltalán nem unalmasan és érdektelenül. A napfogyatkozásban (1962) Antonioni eltökélten halad előre az érzelmi problémák ábrázolásában. Az emberi kapcsolatok válságának bemutatásában Antonioni oly messzire jutott ezekkel a filmekkel, hogy utánuk már csak vagy önismétlések, vagy új utak, új témák következhettek.

Antonioni munkásságának újabb szakaszában filmjei középpontjába férfi karakterek kerültek. A megújulást a világszerte nagy feltűnést keltett, díjakkal méltán elhalmozott, de ugyanakkor sokféleképpen magyarázott és vitatott mű, az Angliában forgatott Nagyítás (1966) jelentette. A kiinduló helyzet krimit sejtet: Thomas, a felkapott divatfotós egy parkban látszólag ártalmatlan felvételeket készít, ám otthon, előhívás közben rádöbben arra, hogy egy gyilkosságot örökített meg.

Még hevesebb vitákat váltott ki amerikai filmje, a Zabriskie Point (1970). Ennek diák főhőse abban a hiszemben, hogy megölt egy rendőrt, elmenekül a felelősségre vonás elől egy sportrepülőn. A címbéli helyen, egy kísérteties sivatagban találkozik egy lánnyal. Egymásra találnak, ám a fiút végül lelövik a rendőrök. Sok mindent felróttak e film kapcsán Antonioninak: hogy nem hiteles a bemutatott Amerika-kép, hogy nem mutat elegendő érdeklődést és rokonszenvet a diákmozgalom iránt stb. Antonionit azonban alighanem ezúttal is jobban érdekelte az érzelmek ábrázolása.

Antonionit 1985-ben szélütés érte, amelynek következményeként részlegesen lebénult, s elveszítette a beszédkészségét. Azóta felesége, Erica segítségével kommunikál környezetével. Betegsége ellenére sem hagyott fel a filmezéssel. Néhány rövidebb dokumentumfilm mellett játékfilmeket is forgatott. Wim Wenders segítségével készült alkotását, a Túl a felhőkönt az idős mesternek kijáró tisztelettel fogadták mindenhol.

(wikipédia)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.