Megszűnnek a felvételi vizsgák – enyhül a szegregáció?

Lapértesülés szerint nem lesznek majd felvételi vizsgák a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban. A kormány célja a szegregáció visszaszorítása, és az, hogy az általános iskolák ne csak felkészítők legyenek.

MNO
2007. 07. 06. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszűnnek a felvételi vizsgák a hat, illetve a nyolc évfolyamos gimnáziumokban a koalíciós szerződés múlt héten elfogadott kiegészítése szerint – írta pénteken a Népszabadság.
A nyolc évfolyamos középiskolákba ugyanis 2008-tól ugyanolyan feltételek mellett kerülhetnek majd be a diákok, mint az általános iskolák első osztályába, ott pedig tilos felvételiztetni.

Az idén már a körzetbe tartozókat kellett elsőként fölvenni, majd a hátrányos helyzetűeket előnyben részesíteni. A még mindig üresen maradt férőhelyeket pedig sorsolással lehetett betölteni – olvasható a lapban.

A koalíciós megállapodás értelmében a hatosztályos képzésekre jelentkezők között pedig az intézmények csak központilag meghatározott, kompetencia alapú szempontok szerint összeállított válogatási rendszert alkalmazhatnak.

Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője a Népszabadságnak elmondta, hogy a fiatalokat szövegértési és matematikai képességeik alapján lehet majd rangsorolni. A többi iskolában az általános iskola eredményei alapján kell felvenni a diákokat, ezen felül csak beszélgetést tehet tartani a diákokkal.

(MTI/radio.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.