A köztársasági elnök elutasító döntése csak pártpolitikai alapon értelmezhető, magyarként, európaiként nem – jelentette ki a szocialista politikus. Hozzátette: Horn Gyulát nem az MSZP akarta kitüntetni MSZP-s érdemeiért, hanem a köztársaság miniszterelnöke azért, amit Magyarországért, Európáért tett.
Varga László szerint az államfő nem tudott, vagy valamiért nem akart olyan döntést hozni, amely a nemzet egységét szolgálja, helyette olyat hozott, amelyben a politikai megosztottság tükröződik.
„Sólyom elnök úr kihagyott egy ziccert Magyarországnak. Kihagyta azt a ziccert, hogy az 56-os forradalom ötvenedik évfordulójának gyalázata után végre újra hálával és megbecsüléssel tekintsen Európa Magyarországra„ – fogalmazott.
Kérdésre válaszolva a képviselő elmondta: 1956-ban Horn Gyula nem volt történelemformáló szereplő. Amikor ilyen szereplővé vált, akkor mindent megtett azért, hogy Magyarország szabad ország legyen, szerepe volt a vasfüggöny lebontásában, a szovjet csapatok kivonásában. Az ország NATO- és EU-csatlakozásában elévülhetetlen érdemei vannak – folytatta- , ezért méltán lett volna érdemes magas állami kitüntetésre.
(MTI)
Beazonosította a brüsszeli „aranyásókat” a Szuverenitásvédelmi Hivatal
