Ókovács Szilveszter: Volt egyszer egy Erkel Színház

Ókovács Szilveszter: A magyar kultúra rövidül most egy patinás színházzal. De az előadások szcenikáját kisujjban tudó műszakkal is, a Szász Lászlókkal is, akiket – kis túlzással, végszükségben – még Bánknak vagy Otellónak is beállíthattak volna. De talán rövidül a Kőműves Józsefekkel, Bubukkal, Mazsikkal, Bácskai Tamásokkal is, hisz a nyári fejléces borítékok tartalmát még senki nem ismeri. És rövidül az Operaház saját zenekarának, balettkarának, szólistáinak arányos részével, fellépésszámuk csökkenésével is. Az öt nyelven kéttucatnyi mű szólamait őrző kórusművészek közül sokakkal is. És akár az Operával is, amely eleve túlterhelt, s csak ima tartja életben az NDK-s, huszonnyolc éves színpadgépezetet, vagy már az sem, lásd januári Walkür… Ami késik, az múlik is, ez a helyzet. Az építés még eldöntetlen, a pusztulás már faktum – gyere bátran, Magyarország! Mégis, az Erkel és a műfajok elfogultjaként szeretném hinni, hogy tényleg elközeleg a nagy megújulás, hogy van hitele a kimondottaknak, s hogy valóban a miniszterelnök asztalán a terv… De a jelek nem biztatók: lám, nincs nyilvános záróest, csak fű alatti, nincs rövid tényígéret, csak maszatos szakaszok, s a kormányfő az idén is Őszödön üdül.

(Magyar Nemzet, 2007. július 12.)