Gyurcsány Ferenc köszöntse fel úgy Horn Gyulát születésnapja alkalmából, mint ahogy minden ember teszi ezt az országban: egy tortával – közölte az irodaház előtt tartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az IKSZ elnöke.
A fiatal kereszténydemokraták szerint a Horn Gyula kitüntetésére tett kezdeményezésnek csak egyik oka a születésnap, a másik az, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő ezzel a gesztussal kívánja megcsappant pártbeli pozícióját erősíteni„.
Rétvári Bence közölte: amikor az átvilágító bírák miniszterelnöksége idején Horn Gyulát az elmúlt rendszerbeli cselekedetei miatt lemondásra szólították fel, nem ismerte be, hogy bármit másképp kellett volna tennie 1956-ban.
„Eljátszotta azt a nagy lehetőségét, hogy immár a demokratikus Magyarországon demokratikus politikussá tegye magát, és állampárti múltjával véglegesen szakítson. Ez lett volna az alkalom, ő viszont nem élt ezzel a lehetőséggel, csak annyit kérdezett cinikusan: na és?” – fogalmazott az IKSZ elnöke.
A KDNP ifjúsági szervezete szerint a békés rendszerváltás árát fizetjük azzal, hogy Horn Gyula ma is része a közéletnek, és az állampárt, a régi fegyveres testületek egykori tagjai ott ülnek a Parlamentben. Az IKSZ elnöke emlékeztetett a Fiatal Baloldal álláspontjára, amelyben utóbbi szervezet támogatta, hogy Horn Gyulát kitüntessék.
„A nyár folyamán egy rendhagyó történelemórára várjuk a Fiatal Baloldal képviselőit, ahol elmondjuk nekik, miért tartják elfogadhatatlannak Horn Gyula kitüntetését„ – mondta Stágel Bence, az IKSZ alelnöke.
(MTI)
Iszlám megszállás és káosz Milánó belvárosában + videó
