Ötmilliárd forint csatornafejlesztésre

Csaknem ötmilliárd forint csatornafejlesztési pénz átadásáról döntött szerdán délután a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. közgyűlése a fővárosi önkormányzat javára.

MNO
2007. 07. 04. 16:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Palkó György vezérigazgató az MTI-nek elmondta, hogy a pénzt jórészt csatornaépítésekre adják át a fővárosnak, ez ugyanis az önkormányzat feladata. A fejlesztésekhez az idei csatornadíjból köbméterenként mintegy 29 forintot különítenek el.

A vezérizgató tájékoztatása szerint a közgyűlés megválasztotta a társaság felügyelőbizottsága tagjának Ughy Attilát és Zsinka Lászlót. A fővárosi önkormányzat szakbizottsága június 19-én átruházott hatáskörben döntött arról, hogy a Fidesz által javasolt két személynek a felügyelőbizottságba történő megválasztását javasolja a társaság közgyűlésének. Zsinka László az előző önkormányzati ciklusban is a felügyelőbizottság tagja volt, de akkor a MIÉP frakcióvezetőjeként.

Palkó György közölte azt is, hogy a felügyelőbizottság létszáma továbbra sem teljes. Bojár Iván András ugyanis egy nappal a határidő lejárta előtt telefaxon közölte velük, hogy nem vállalja e testületben a tagságot. Palkó György bízik abban, hogy a fővárosi SZDSZ rövidesen új személyt jelöl a felügyelőbizottságba, amelynek egyébként a nyáron nem tervezik az ülését.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.