Nemcsak a katolikusok, hanem a más felekezetű erdélyi magyar hívek között is tiltakozási hullámot váltott ki a gyulafehérvári római katolikus érsekség rendelkezése, amelynek értelmében augusztus elsejétől nem hosszabbítja meg két neves plébános mandátumát. Jakubinyi György érsek néhány héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy az egyházi kánonjog értelmében biztosított hatásköre alapján többek között Czirják Árpád kolozs–dobokai főesperest és Gergely István csíksomlyói, csíkcsobotfalvi és csomortáni plébánost helyezi át másik egyházközségbe. A hívek hatalmas megdöbbenéssel fogadták a döntést, hiszen eddigi pályafutása során mindkét pap elvitathatatlan érdemeket szerzett mind az egyházban folytatott szolgálata, mind közösségösszefogó és közösségépítő munkája révén. Czirják Árpád kolozsvári főesperesnek, a Szent Mihály-plébániatemplom plébánosának áthelyezése ellen aláírásgyűjtésbe fogtak a kincses városban élő katolikusok, és nemrég háromezer kézjeggyel ellátott felhívásban kérték Jakubinyi György érseket: változtassa meg döntését.
Rostás Szabolcs (Kolozsvár)
Részletek a Magyar Nemzet, 2007. július 5. számában
Ismét lerohanják a szúnyoghadsereget
