A női tagozat új elnöksége – Mátrai Márta, Bernáth Ildikó, Bíró Ildikó, Endrei Katalin, Juhász Enikő és Farkasné Pocsai Blanka alelnökök, illetve Pelczné Gáll Ildikó elnök – kedden mutatkozott be az újságíróknak Budapesten; Pelczné Gáll Ildikó ezt követően nyilatkozott az MTI-nek a tagozat főbb céljairól.
Mint mondta, ma Magyarországon nagyon sokan foglalkoznak nőpolitikával, de kevés sikerrel, ezért a Fidesz női tagozatának elsődleges célja, hogy koordinálja és koncentrálja a nőpolitikát. Pelczné Gáll Ildikó szerint ennek érdekében megyei és országos szinten is felveszik a kapcsolatot a női kérdésekkel foglalkozó civil szervezetekkel, valamint keresik a párbeszédet a nemzetközi, uniós szervezetekkel és a Magyarországra akkreditált nagykövet asszonyokkal. Divatos szóval élve társadalmi vitát indítunk – fogalmazott a politikus.
Pelczné Gáll Ildikó hozzátette: a Fidesznek jelenleg 17 500 női tagja van, akik közül sokan nagyon aktívak, de nincs összehangolva a tevékenységük, így itt is van mit tenni. A Fidesz alelnöke szerint most két hónapos programalkotási munka kezdődik, szeptemberre aktualizálják a 2006-os nőpolitikával foglalkozó választási programot, emellett interaktív honlapot is a készítenek, ahol havonta hírlevelet jelentetnek meg aktuális kérdésekkel.
Foglalkoztatás, részmunkaidő, egyenlő fizetés, iskola- és óvoda-hozzáférés, nyugdíjaskor, családon belüli erőszak – sorolta a legfontosabb témákat a politikus, aki azt ígérte, hogy hallatni fogják a hangjukat, amikor nőket, anyákat, gyerekeket sérelem ér, és a fontosabb kérdésekben törvényalkotást is kezdeményeznek.
Pelczné Gáll Ildikó a nők parlamentbe jutását segítő kvótarendszerről azt mondta: ha a kvótarendszer csak annyit ér, hogy több nő ül a parlamentben, de a nőpolitikát továbbra is ilyen szinten képviselik, akkor ennek semmi értelme. Szerinte előbb azoknak kell bizonyítani, akik már bent vannak a parlamentben, és utána lehet lépéseket tenni a részvételi arány szerinti képviselet irányába. A fideszes politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy a női képviselők jelentős része nem hajlandó női kérdésekkel foglalkozni, holott nőként feladata lenne saját nemét is képviselni. Szomorúnak tartotta, hogy a női képviselők nem tudnak összefogni fontos kérdésekben, sőt bizonyos esetekben elindul a „fúrás„.
A Fidesz elnökségében egyedüli nőként dolgozó politikus hozzátette: a Fideszben már tettek lépéseket ebben az ügyben, így a kongresszuson a női küldöttek a részvételi arányuknak megfelelően képviseltették magukat, és egyre több helyen ülnek női tisztségviselők, de még így is alig 8 százalék a Fideszen belül a női képviselők aránya.
Pelczné Gáll Ildikó a népszavazásról azt mondta: a legoptimálisabb esetben, ha senki nem hátráltatja az eljárásokat, akkor legkorábban novemberben–decemberben lehetne megtartani a népszavazást, amit azért tartana jónak, mert akkor a költségvetésbe már át lehetne vezetni a hatásokat. Mint mondta, a legrosszabb forgatókönyv szerint április–májusban lehetne népszavazás a Fidesz és a KDNP kezdeményezte hat kérdésben.
(MTI)
Hollandia lezárja a kapukat: példátlanul szigorú menekültügyi törvényeket fogadtak el
