A középiskolás diákok 30 százaléka van tisztában azzal, hogy 2008-tól a 120+24 pontos rendszert egy 480 pontos, jobb differenciát biztosító pontszámítási módszer váltja – derül ki a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) legfrissebb felméréséből.
A felmérésben több mint 20 ezer 10-12. évfolyamos diákot kérdeztek. A középiskolások 54 százaléka hallott már az újításról, de részletekbe menően nem ismeri azt, 16 százalékuk egyáltalán nem értesült róla. Arról, hogy a 480 pont hogyan áll össze, a diákok 27 százaléka rendelkezik korrekt információkkal, 45 százalékuk hallott már róla, de teljes egészében nem ismeri a pontszámítás módját. Az emelt szintű érettségiért és a nyelvvizsgákért járó pluszpontokról a diákok 18 százaléka rendelkezik részletes információkkal, 44 százaléka hallott már róla – olvasható a felmérés összegzésében.
Általánosságban elmondható: az érettségi-felvételi pontszámítás változásáról és annak részleteiről a lányok tájékozottabbak, mint a fiúk, az érettségiző évfolyam diákjai több részlettel vannak tisztában, mint a fiatalabb tanulók, illetve a gimnazisták is otthonosabban mozognak a témában, mint szakközépiskolás társaik. A válaszadó diákok közel fele tervez emelt szintű érettségit tenni, de majd egyharmaduk bizonytalan még választásában. A gimnazisták közel kétharmada, a szakközépiskolások egyharmada készül biztosan emelt szintű érettségire. Körükben jóval többen vannak, akik bizonytalanok a választással kapcsolatban.
Az emelt szintű érettségi legnagyobb motiváló tényezője a megszerezhető többletpont, a diákok 84 százaléka vállalkozna ezért a nehezített vizsgára. A második legfontosabb tényező, hogy olyan tudásra kívánnak szert tenni, mellyel nem csak a bekerülésük biztosított, hanem a bennmaradásuk is a kiválasztott intézményben. A diákok 29 százaléka magáért a megszerezhető többlettudásért tenne emelt matúrát. Minél fiatalabb egy diák, választásában egyre inkább közrejátszik a szülői ösztönzés.
(MTI)

Kiderült, kiket környékeztek meg az ukrán szolgálatok