Mint azt az MNO is megírta,Vámos György az Echo Tv szombati adásában úgy vélte: Gyurcsány Ferencnek nincs erkölcsi alapja az antiszemitázáshoz, megengedhetetlen és veszélyes a kormányfőnek az a politikai manővere, amellyel antiszemitizmussal vádolja a legnagyobb ellenzéki pártot, a Fideszt és annak elnökét, Orbán Viktort. „Milyen erkölcsi alapon vádol a pártelnök, amikor az általa vezetett párt jogelődje Izrael állam legádázabb ellenségei közé tartozott, és elsikkasztotta az NSZK-tól kapott zsidó kárpótlási pénzek jelentős részét? Milyen alapon vádaskodik a magánember, amikor zsidótól elkobzott villában lakik?” – hangoztatta a sajtóreferens, aki szerint az antiszemita kártya kijátszása veszélyes fegyver, amely alaptalan félelmet kelt a hazai zsidóságban.
Vámos szerint ennek megakadályozásáért Gyurcsány Ferencnek abba kell hagynia az alaptalan vádaskodást.
A Mazsihisz elnöke még azt is elmondta: Vámos nyilatkozata belefér a szólásszabadság kereteibe. Magyarországon azonban nem lehet még egy olyan zsidó embert találni, aki ezzel a véleménnyel egyetértene – tette hozzá Feldmájer Péter.
(Népszava)
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
