Várkonyi Tibor: Tényleg jól nevelt sihederek és fruskák, szellemük gyarapításáról lelkük ápolója (S.) Zsolt atya gondoskodik. Azért nem teljesen politikamentesen, ami ugyancsak rendben volna, hiszen közöttük bizonyára vannak tizennyolc esztendősnél többek is, akiknek a Magyar Köztársaság alkotmányos szabályai szerint (majdnem azt mondtam, értékrendje alapján) szavazati joguk van. A fülkébe belépve elég határozott véleménnyel, világnézettel rendelkezni. Persze nem ártana kis történelmi ismeret sem, de ez már plusz lenne, nem fontos, csak hasznos.
(Népszava, 2007. július 6.)
Kiderül a héten, hogyan alakultak a júniusi fogyasztói árak
