Veres 4 ezer milliárdra becsüli a feketegazdaság „teljesítményét”

A feketegazdaság visszaszorítása elsősorban azért fontos a kormány számára, mert kutatói vizsgálatok szerint aránya a GDP-hez mérten jelenleg 17-18 százalék – mondta Veres János pénzügyminiszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.

MNO
2007. 07. 06. 15:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar bruttó hazai termék, azaz a GDP tavaly 23.560 milliárd forint volt, így a feketegazdaság becsült összege megközelíti a 4.000 milliárd forintot – jelezte a pénzügyminiszter.

A csempészetet, a jövedéki adó eltitkolását, a fekete foglalkoztatást, a termékhamisítást és a fogyasztóvédelmi jogszabályok megsértését sorolta fel a feketegazdaság legfontosabb területeiként Veres János.

„A feketegazdaság visszaszorítása elsősorban a társadalmi igazságosság megteremtése miatt szükségszerű, hiszen a be nem fizetett adók és járulékok többletterhe azokra hárul, akik legális módon fizetik az adókat„ – fogalmazott a pénzügyminiszter.
(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.