Veszélyben a sajtószabadság Görögországban?

A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) attól tart, hogy korlátozni fogja Görögországban a sajtószabadságot a parlament elé terjesztett új médiatörvény.

MNO
2007. 07. 04. 13:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sajtószabadság elősegítésére és védelmére alakult, több mint száz országot képviselő szervezet szerdán Bécsben kiadott közleménye szerint a törvényjavaslat elfogadása esetén főként a regionális és kisebbségi média működési területe szűkül be, amire felhívják a görög parlament elnökének a figyelmét.

A törvény szerint a híreket is közlő rádióállomásoknak 100 ezer euró letétet kell biztosítaniuk, a zenét sugárzóknak pedig minimum 60 ezer eurót. Ez a 100 ezer euró vonatkozik a százezres lakosú körzetekre is, azaz lakosonként egy euró letétet kell kifizetnie a tulajdonosnak, ami aránytalanul sok, tekintettel arra, hogy ezek a körzetek a legszegényebbek között vannak Európában. Ez a követelmény meg fogja akadályozni, hogy a kisebb, helyi szervezetek sugárzási engedélyhez jussanak – véli az IPI.

Egy másik cikkely értelmében a rádióállomásoknak napi 24 órán át kell sugározniuk, ami megint csak akadályozni fogja a médiát abban, hogy szűkebb körű, de lényeges információkkal lássa el a térségi kisebbségeket. Ugyanilyen korlátozó hatású az a cikkely, amely legalább húsz fős állandó személyzetet ír elő a híreket is sugárzó rádiók számára.

Az IPI szerint e törvény révén a görög kormány adminisztratív eszközökkel akadályozná a versenyképességet, a kisebbségi és helyi média, a kulturális és különleges érdeklődésű sajtó a piacra jutását, s emiatt ellentétben áll a sajtószabadságnak az Európai Unióban elfogadott elvekkel.

(uno.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.