Regőczi Miklós elmondta, hogy a BKV a kétnapos képzésért és az egynapi munkáért bruttó 30 ezer forintot ajánl. A hirdetés külön hangsúlyozza, hogy a társaság a további együttműködéstől sem zárkózik el.
Tovább tárgyalnak
Szerdán folytatódik a bérfejlesztésről és a szeptember 4-én kilátásba helyezett sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatásokról az egyeztetés a BKV Zrt. és a szakszervezetek között. Miután kedden sem sikerült megegyezésre jutnia a közlekedési vállalatnak és az érdekképviseleteknek az idei béremelésről és a minimálisan nyújtandó szolgáltatásokról a szeptember 4-re tervezett sztrájk ideje alatt, szerdán is folytatódnak a tárgyalások.
Az álláspontok nem közeledtek egymáshoz: a BKV menedzsmentje továbbra is kitartott a havonta és dolgozónként 15 ezer forintos béremelési ajánlata mellett, a szakszervezetek viszont ezen felül még további hatszázalékos bérfejlesztésre tartanak igényt.
Regőczi Miklós, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy „némi elmozdulást” érzékeltek a szakszervezetek részéről, mert nem ragaszkodnak a „nulla százalékos” szolgáltatáshoz. Már 15-20-30 százalékos szolgáltatást is „elképzelhetőnek tartanak”, bár ezt „így nem mondták ki” – tette hozzá.
Nemes Gábor szakszervezeti vezető ezt cáfolta, és azt mondta, a vezérigazgató-helyettes félretájékoztatta az újságírókat. A BKV 80 százalékos szolgáltatást tart elégségesnek a reggel 4.30-tól 13 óráig tervezett sztrájk idejére.
A kommunikációs vezető egyelőre nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy a BKV dolgozói milyen arányban csatlakoznak az esetleges sztrájkhoz. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a dolgozók 25 százaléka nem tagja a szakszervezeteknek.
Az igazgató külön kitért arra, hogy miközben a metró- és a villamosvezetők valójában csak a BKV-nál találnak munkát, a társaság más munkát végző dolgozóit, például a lakatosokat viszonylag könnyű helyettesíteni, a buszvezetőkből hiány van, és ezt ők pontosan tudják.
„Nagyon jól tudják, hogy (a buszvezetők közül)nem lehet kirakni 500 embert máról holnapra” – mondta Regőczi Miklós, aki szerint ez az oka, hogy a buszvezetők a „leghangosabbak” a BKV dolgozói közül.
Arra a kérdésre, hogy mi állhat a buszvezetők elégedetlenségének hátterében, hiszen övék az egyik legjobban fizetett állás a társaságnál, Regőczi Miklós azzal felelt, hogy erről a sofőröket kell megkérdezni.
Több, a BKV alkalmazásában álló és neve elhallgatását kérő buszvezető alapvetően a nagyon nehéz munkakörülményekre hivatkozott. Elmondták: Budapest egyre zsúfoltabb közlekedése hatalmas idegi megterhelést jelent, ráadásul a BKV járműparkja nagyon elöregedett, a buszok nagyon sokszor elromlanak, javításukhoz nincs alkatrész. Külön terhet jelent, hogy mostanában igen gyakran kell a buszvezetőknek az időlegesen leállított villamos-, metró- és HÉV-járatokat helyettesítő buszokon dolgozniuk. „A sokkal nehezebb munkáért többletjuttatás nem jár” – mondták.
A BKV-nál összesen 5.000 járművezető dolgozik, ebből mintegy 3.000 a buszvezető.
Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke korábban azt közölte, hogy ha a szeptember 4-i sztrájk eredménytelen lesz, a munkabeszüntetés ellenére sem jön létre a bérmegállapodás, akkor egy héttel későbbre újból sztrájkot hirdetnek.
(mti)
599 Daytona után itt az 1 ráadás
