A korkedvezményes nyugdíjról tárgyal az OÉT

A korkedvezményes nyugdíjjal foglalkozik pénteki ülésén az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a testület megvitatja, hogy a munkáltatók miként nyerhetnének el bizonyos esetekben mentességet a pluszjárulék fizetése alól.

MNO
2007. 09. 14. 5:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erre vonatkozó és az idén január 1-jétől hatályos törvénymódosítás szerint az egészségre ártalmas, nehéz munkát végzőknél a jövőben nem jár majd automatikusan a korkedvezményes nyugdíj, erre külön járulékot kell fizetni az ilyen munkakörökben dolgozókat foglalkoztató cégeknek. Ezek a cégek az ilyen munkakörökben foglalkoztatottak után nem a szokásos 21 százalékos nyugdíjjárulékot fizetik majd, hanem összesen 34 százalékot.

Azért, hogy a többletjárulék fizetésére felkészülhessenek a cégek, az idén még a költségvetés fizeti be helyettük ezt a pluszjárulékösszeget, jövőre már csak annak 75 százalékát vállalja át a költségvetés, ezt követően 50 százalékát, majd 25 százalékát, 2011-ben pedig már a teljes összeget a cégeknek kell fizetni.

A most tárgyalt előterjesztés szerint azok a cégek, akik bizonyítani tudják, hogy a korkedvezményes nyugdíjra jogosító munkakörök listájában ugyan szerepel az adott munkakör, de az már a fejlesztések vagy más okok miatt nem jelent különös terhelést a munkavállalóra, mentesülhetnének a járulékfizetési többlet alól.

A korábbi viták során a kormányzat érvelése szerint nem lehet az összes járulékfizető cégre, munkavállalóra terhelni a korkedvezményes nyugdíjazás évenkénti 15 milliárd forintnál is több költségét. Ezért dolgozták ki azt a konstrukciót, hogy az ilyen munkaköröket fenntartó cégek finanszírozzák saját maguk a korkedvezmény költségeit. Így arra is nagyobb ösztönzést kapnak ezek a cégek, hogy több figyelmet, pénzt fordítsanak az ilyen munkakörök kiváltását szolgáló fejlesztésekre, technológiai korszerűsítésekre.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.