Bugyinszki György: A miniszterelnök szombaton a szocialista választmány előtt beszélt. Szokásához híven egyszerre lelkesített és elbizonytalanított. Mert miközben arról biztosította a jelenlévőket, hogy a következő évet a párbeszéd jellemzi majd, tulajdonképpen kikérte magának, hogy a baloldalon vannak még olyanok, akik nem feltétlen hívei a koalíciós felek közti tb-vita heteken belüli lezárásának. Mintha a tagság afféle kolonc volna a reformmenetelésben, nem pedig az első számú segítő, hogy a kormányfői koncepciókból törvények születhessenek. Mintha nem a választmányban és a frakcióban ülő MSZP-tagok (jórészt megelőlegezett) bizalmának köszönhetné Gyurcsány Ferenc, hogy egyáltalán lehetősége van kormányozni. Persze a szocialisták is hálásak lehetnek neki, hisz nélküle tán nem is volnának kormányon. De ettől még az MSZP-nek köztudomásúan "lelke van", amibe nem célszerű időről időre belegázolni – legyen szó akár a Kádár-korszakhoz való viszonyról, akár a reformelkötelezettség számonkéréséről. Egyébként a sorozatos keménykedések közepette az SZDSZ is beláthatná végre, hogy ha az állítólag vaskalapos, a piacot gyanakvással méregető, az állam védőernyőjében váltig bízó szocialisták nem volnának, akkor a liberálisok szakpolitikai terveit még némiképp módosított formában sem láthatnák viszont soha a Magyar Köztársaság kormányának programjában. Szóval némi alázat és méltányosság jól jönne, itt is, ott is.
(Népszabadság, 2007. szeptember 24.)
