Csontos János: Amikor tehát a két balpárt az egészségbiztosító privatizációjának megvalósítási módjáról vitatkozik, nem történik más, mint hogy a koncon osztozkodnak. A mi tb-befizetéseinken, voltaképp egészségünkön. A hálapénz elleni lovagi küzdelem is úgy értelmezhető, hogy ezeknek az összegeknek a kusza pénzügyi rendszerbe való becsatornázása a céljuk: nem kizárt hát, hogy végeredményben óriásplakátokban, tévéreklámokban és hivatali luxusautókban öltenek majd testet. Semmilyen reakció nem érkezett korábbi szerény felvetésemre, hogy a létrehozott biztosítók tulajdonosaival és alkalmazottaival kapcsolatban mondassék ki a totális politikai összeférhetetlenség. Politikus, illetve családtagja és üzlettársa tíz éven belül ne vállalhasson itt munkát, felügyelőbizottsági tagságot, ne szerezhessen tulajdonrészt. Biztosító senkit és semmit ne támogathasson, hogy ne lehessen némi áttétellel pártkasszába átjátszani a jutalékot. Mondassék ki a törvényben, hogy ha az új rendszer fenntartása egy fillérrel is többe kerül a biztosítottaknak a réginél, vissza kell állítani az eredeti állapotot. Így nyilván nem lehet a multik profitját biztosítani, viszont nem is védhető a piaci fundamentalisták érvelése, hogy a verseny automatikusan letöri az árakat. Míg ezek a biztosítékok nincsenek meg, nyilvánvaló, hogy a nagymellényű reformereknek csupán az évi ezernyolcszázmilliárdra fáj a foguk.
(Magyar Nemzet, 2007. szeptember 18.)
