A szóvivő ennek kapcsán leszögezi: 1. Ma Magyarországon nyugodtan lehet hecckampányt szervezni valaki ellen úgy, hogy a megtámadott nem védekezhet. Ezt a sajtószabadság nevében teszi a szerkesztőség. Ez a szerkesztőség állítólag demokratikus elveket vall. Ezek után: 2. A Népszavát a sztálini-hitleri birodalmi sajtógyakorlat szerves örökösének látjuk. Ez a lap nem beszélhet sem demokráciáról, sem sajtószabadságról. 3. A Népszavának természetesen nem olvastuk a „szeptember 17-ei, keddi” lapszámát, mert ilyen — nem jelent meg. A szeptember 17-ei, hétfői lapszámot olvastuk, abban sem Gábor György, sem más tárgyszerű kritikát nem tett közzé, amint korábban és azóta sem senki. A lap fél a levelünkben számon kért kérdésekben tárgyszerű álláspont megfogalmazásától, közzétételétől. 4. A lapban megjelenő, naponta bővülő, Semjén Zsoltot elítélő „névsor” előképeit már számos esetben olvastuk a Szabad Nép, illetve a náci uszító sajtó által közzétett, „A dolgozók tömegei követelik XY példás megbüntetését” kezdetű cikkekben. 5. Németh Péter főszerkesztő az országgyűlési munkarendet nyilván nem ismeri, amikor azt a „feltételt szabja”, hogy a KDNP valamit „tegyen közzé” az ülésen. Ilyen értelmetlenséget jóindulattal nem lehet megfogalmazni.” – írja közleményében Halász Zsuzsa a KDNP szóvivője.
(MNO)
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!