A másik spanyol-német találkozón a Prima Division éllovasa, a Real Madrid fogadja a mostanában gyengélkedő, és sérültekkel teli Werder Brement. Az összecsapás egyértelmű esélyese a királyi gárda. A magabiztosnak tűnő Real nem sokban változik összetételét tekintve a hét végi, Almería elleni felállásban. Saviola helyett Ruud van Nistelrooy kap szerepet a támadósorban, aki a szombati napot pihenéssel töltötte, a középpályán pedig az eltiltott Diarrát Fernando Gago helyettesíti. A spanyol sajtó szerint megnyugtató előny esetén Bernd Schuster a holland szélsőt, Arjen Robbent is becserélheti, aki pillanatnyilag csak a kispadon foglal helyet. A brémaiaknak már a pontszerzés is bravúrnak számítana. Az amúgy is a formahanyatlás nevű betegségben szenvedő németeknél a kezdő csapatból ráadásul, sérülés miatt hiányzik Frings, Borowski, Wome, Carlos Alberto, valamint Fritz is.
Ma indul a Bajnokok Ligája
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetMa este startol Európa legrangosabb kupasorozata, a Bajnokok Ligája. Már a sorozat első, keddi játéknapján sem akármilyen összecsapásokat kísérhet figyelemmel a focirajongó közönség. Az FC Porto a Liverpool FC-t fogadja, a Benfica az AC Milánnál vendégeskedik. A legnagyobb rangadóknak azonban az FC Schalke 04 – Valencia CF, valamint a Real Madrid – Werder Bremen összecsapásokat emelték ki.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!