Megölte élettársát egy nő Nagyhalászban

Megölte élettársát egy 45 éves nő Nagyhalászban csütörtökön. A gyanúsított beismerte a gyilkosság elkövetését - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

MNO
2007. 09. 13. 20:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nyíregyházával szomszédos kisvárosban napközben találták holtan a 45 éves férfit, s a körzeti orvost a szomszédok értesítették, akiknek az elhunyt élettársa szólt – mondta Fülöp Gergely.

A főhadnagy tájékoztatása szerint az orvos szúrt sebeket talált a holttesten, ezért riasztotta a rendőrséget, s az ügyben a megyei főkapitányság ismeretlen tettes után indított nyomozást.

Kikérdezték az áldozattal együtt élő nőt is, aki azt mondta, hogy a férfi előző este ittasan jött haza, lefeküdt aludni és reggel már nem kelt fel.

A forrónyomos csoporos adatgyűjtése csütörtök esetére a nőre terelte a gyanút, s az élettárs a kihallgatása során megtört és beismerte a gyilkosságot.

Vallomás alapján szerdán este összeszólalkoztak élettársával, a férfi lefeküdt, a nő pedig egy késsel kétszer hasba szúrta, majd mellé feküdt.

Az emberölés bűntettével gyanúsított nő szabadlábon védekezhet – jegyezte meg a szóvivő.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.