Párizs nem kér a román cigányokból

Két nap alatt több mint hatszáz roma nemzetiségű román állampolgárt távolított el táborhelyéről a párizsi rendőrség. A cigányok a francia főváros legnagyobb stadionja mellett vertek tanyát.

MNO
2007. 09. 03. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A „kilakoltatás” a közelgő rögbi-világbajnokság miatt vált sürgőssé, amely szeptember 7-én kezdődik, ezért Saint Denis kerület hatóságai három hete készültek az akcióra, ami a bonyodalmak elkerülése végett igen gyorsan és operatív módon zajlott.

Az első hullámban két autóbusz 19 személyt szállított el, akik egy társadalmi beilleszkedési programban vesznek részt, amelynek keretében lakást és munkahelyet kapnak. További 45 személyt egy vajours-i menhelyre vittek, 45 kiskorút pedig a helyi önkormányzat gondjaira bíztak. A közel száz romát később bungalókba költöztetik, melyeknek helyét a hatóságok határozzák meg.

Másnap egy újabb autóbusz-különítmény összeszedte azt a 79 romát, akik beleegyeztek, hogy visszatérjenek Romániába. A csoport felnőtt tagjait 150 euró, a kiskorúakat pedig 46 euró fejében szállítják haza a francia hatóságok.

(kronika.ro)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.