Szerető Szabolcs: Ha belegebed…

MNO
2007. 09. 14. 7:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerető Szabolcs: Márpedig tény, hogy a programhirdetést a kormány szurkolói közül is sokan kétkedve fogadták, mondván, abból nem derül ki, merre is fog menni az ország. Van azért néhány terület, ahol nem érheti ilyen vád a miniszterelnököt: a neoliberális ihletésű államtalanítás programját tűzön-vízen át keresztülviszi (vagyontörvény). És bármilyen ádáz is az egészségügyi biztosítókról zajló koalíciós vita, Gyurcsány Ferenc szándékai felől nem lehetnek kétségeink. Lassítani próbáló pártjával szemben a kisebbik partnerrel való azonosulást bizonyította a tegnapi egyeztetés előtt néhány nappal az arra a kérdésre adott határozott kormányfői igen, hogy január elsejétől lesz-e több-biztosítós rendszer. Ám az említett ügyekben hozott és várható döntések nem megoldják, hanem gyarapítják majd az ország bajait. Ezen az őszön még bőven meggyőzheti az elégedetlenkedőket arról, hogy nemcsak kiváló kampányteljesítményre képes, hanem kormányozni is tud – írta az MSZP közeli Népszabadságban Kéri László kormány közeli politológus. A gazdaságot lenullázó három év kísérletezgetés után elég szánalmas ambíció. Itt a tapasztalatokat mérlegre tevő ráció már nem, csak az erős hit segíthet. Maga a kampányfő mondta az őszödi beszéd egyik valóban brutálisan őszinte pillanatában: „Nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem.”
Hol válság van, ott válság van.

(Magyar Nemzet, 2007. szeptember 14.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.