A Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) és a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) az MTI-hez eljuttatott közös közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a Munka Törvénykönyve szerint az MKDSZ kollektív munkaügyi vita rendezésekor léphet fel közvetítői szerepben, ilyen vitában pedig csupán két szakszervezet áll a repülőtér vezetőségével, az RFDFSZ és az LDFSZ.
„A többi szakszervezetnek érvényes munkaügyi szerződése van a tulajdonossal, és hiába nem valósultak meg az abban foglaltak a munkaadó részéről, az ő kezük 2009-ig meg van kötve, semmit sem tehetnek„ – fogalmaznak a szakszervezetek.
Ezért a két érdekképviselet indokolatlannak tartja a vezetőség feltételét, hogy csak az összes szakszervezet közös kérésére hajlandók bevonni a közvetítői szolgálatot a tárgyalásba. Sztrájkra ugyanis csak a mediátor bevonását sürgető RFDFSZ-nek és LDFSZ-nek van lehetősége és joga – jegyzik meg.
Az RFDFSZ és az LDFSZ úgy látja: a BA vezetősége egyre kevésbé hajlik a kompromisszumos megoldásra, ezért hárította el kezdeményezésüket egy szerintük mondvacsinált indokkal. „Mi továbbra is tárgyalóasztal-pártiak vagyunk, ám ha a tulajdonosok „folyamatosan az asztal lábát fűrészelik”, nem marad más megoldás, mint egy újabb, akár hetekig tartó munkabeszüntetés„ – fenyegetnek a szakszervezetek.
Szollár Domokos, a BA szóvivője az MTI-nek korábban azt mondta, hogy a menedzsment is támogatja az MKDSZ bevonását a további tárgyalásokba, ám azt szeretnék, ha ezzel nemcsak két szakszervezet, hanem az összes egyetértene.
(MTI)
A tökéletes összefoglalás
