A pályázatok esetében – mint hozzátette – olyan összeférhetetlenségi szabályokat alkotnának, amelyek a fontos döntési pozícióban lévő közhivatalnokok részére vagyonosodási vizsgálatot szabnának meg. A szocialista politikus a képviselői költségtérítéssel kapcsolatban úgy tájékoztatott, megszűnnek az elszámolatlan költségtérítések a képviselői javadalmazásokban, nem számla ellenében kifizetett költségtérítés nem lesz.
További részletekről szólva Göndör István frakcióvezető-helyettes azt mondta, a képviselők nettó jövedelme nem változik. Olyan megoldást alakítottunk ki, hogy helyreállítjuk az arányokat: az alapdíj a jelenlegi 220 ezer forintról változik, és ennek függvényében csökkennek a pótlékok, és nem lesz költségtérítés – tette hozzá. A képviselők szállásköltségét szerződés és számla alapján fizetnék. Arra a kérdésre, hogy milyen arányban növekedhet a képviselői alapdíj, Göndör István azt a választ adta, ezt még végig kell gondolni.
Gyurcsány Ferenc a frakcióülésen nem vett részt a vitákban, hagyta, hogy a különböző érdekcsoportok érveljenek álláspontjuk mellett, de éles vita nem volt az ügyben.
A tanácskozás előtti várakozások
A frakcióülést a Képviselői Irodaház első emeletén tartották az újságírók kizárásával. A legnagyobb vitát a a képviselői összeférhetetlenség ügyében várták az elemzők, a kormány javaslatát ugyanis több ponton módosítaná az indítvánnyal foglalkozó munkacsoport. Név nélkül nyilatkozó frakciótagok arra számítottak, megegyeznek az ülés végére.
Az ülésre érkező Botka László, Szeged polgármestere újságírók előtt úgy fogalmazott: érdemi vitát vár a képviselői összeférhetetlenséggel kapcsolatban és arra számít, hogy kompromisszum születik. Arra nem tért ki, mit tartana elfogadható végeredménynek. Horváth Csaba, aki főpolgármester-helyettes is, hangsúlyozta: a képviselők összeférhetetlenségének szabályozása jó elgondolás, de garantálni kell az önkormányzatok érdekérvényesítésének lehetőségét. A frakcióülésen részt vesz Kondorosi Ferenc, az Új rend programjáért felelős kormánybiztos, aki nem tudta megmondani, hogy a összesen hány törvénymódosító javaslat születhet a miniszterelnök hét pontja alapján. A képviselőcsoport ülésén megjelent Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter is.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!