Az első film Áldozat házamért címmel a Karácsonyra való felkészülésnek a belső útjáról és hozzátartozó ünnepek hagyományairól szól. Ezen az úton személyes történetével Molnár V. József kalauzolja végig a nézőket.
A november elsején A Szent Márton köpenye című filmet vetítik, de szó kerül a Halottak napi megemlékezések hagyományairól is.
November nyolcadikán, A keleten élő és a keletről jött népek, rokonaink sorozat
A jakutok és A neve remény című filmekkel folytatódik. Utóbbi a mai Udmurtiáról és az udmert hagyományokról szól. Az Erzsébet naphoz és persze a karácsonyhoz közeledve november 15-én és 19-én Szent Erzsébet rózsaparazsa címmel Árpádházi szentünk mondaköre segíti nézőt a belső ünnepi készülődésben. November 22-én„A Nomád” – Vezeklés a XXI. században címmel egy olyan férfiról láthatnak dokumentumfilmet az érdeklődők, akinek kilencéves lánya bent égett a házukban, amíg a férfi nem volt otthon, a férfi a lelkiismeretfurdalás legelőször az erdőbe, az állatok közé vitte…
Schmidt Éva néprajzkutatóra emlékezve, születésének hatvanadik évfordulójához közeledve a Tabán Mozi négy régebbi és négy új filmet mutat be róla – szintén Halmy rendezésében – november végén és december elején. ( Az új filmek szenzációja, hogy ezek főszereplője a legendás néprajzkutató.)
A december tizenharmadiki vetítésen „ Engedjétek hozzám a kisdedeket” címmel már Jézus születése és a hozzá kapcsolódó szokások, hagyományok elevenednek meg. December huszadikán a Lelkek útján című film a karácsonyi ünnepkör, a két ünnep közti időszak, és a Vízkereszt ünnepeinek világába kalauzolja a nézőt.
(MNO)
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!