Kóka bízik abban, hogy az MSZP lezárja belső konfliktusait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az SZDSZ bízik abban, hogy a szocialista párt lezárja belső konfliktusait, és visszatér a közös, koalíciós kormányzás medrébe – mondta Kóka János szabad demokrata pártelnök, gazdasági és közlekedési miniszter szombaton pártja választmánya, az országos tanács (ot) budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A testület teljes támogatásáról biztosította az elnököt, illetve a kisebbik koalíciós párt ügyvivői testületét a reformok életben tartása érdekében.

MNO
2007. 11. 10. 15:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pártelnök reményét fejezte ki, hogy január végéig, amikor egyeztetést folytatnak az egész közteher- és adórendszerről, a szocialisták is rájönnek, hogy létezik ilyen tartalék. Kóka János ebből az állami igazgatási kiadásokat emelte ki, amelyek elmondása szerint nyolc százalékkal nőttek 2007-ben az előző évhez képest, sokkal magasabb százalékponttal, mint például az oktatási és egészségügyi kiadások.

Kóka János kitért arra is, hogy Magyarország „rosszul áll” a regionális adóversenyben, mivel a környező országokban alacsonyabbak az adóterhek, és ez megmutatkozhat a versenyképességben is, pedig vannak olyan területek – így bizonyos infrastrukturális és humán-erőforrási kérdések –, amelyekben Magyarország versenyelőnyt élvez. Az adócsökkentés mellett a hiánycsökkentést nevezte Kóka János olyan pozitív célnak, amelyre fordítani lehet a gazdaság fehéredéséből adódó költségvetési többletbevételt.

Kérdésre válaszolva a pártelnök elmondta: az ülésén – korábbi lapinformációkkal ellentétben – nem került napirendre az, hogy Fodor Gábor szabad demokrata környezetvédelmi és vízügyi miniszter hívja vissza Wekler Ferencet a dél-dunántúli regionális fejlesztési tanácsi posztjáról, csak informálisan esett szó ennek áttekintéséről.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.