Csoóri Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy Tőkés László történelmi szerepet vállalt az indulásával. Ha nem vállalta volna a jelölést, tovább zápult volna az erdélyi magyarság – vélekedett az író, aki szerint a választás egyértelműen megmutatta: a magyarság ügyét Erdélyben nem képviselheti egyedül az RMDSZ.
-Több mint nyolcvan éve politikai rendszertől függetlenül lélekben együtt vagyunk, unióban Erdéllyel – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt, Tőkés László kampányfőnöke. Akkor is, ha december 5-e, akkor is, ha november 25-e van – jegyezte meg. Mint fogalmazott, ez a szavazás a nemzet ügyéről, egy értékrendszer melletti kiállásról és a félelem legyőzéséről szólt. A kampány pedig arról – emelte ki -, hogy merjünk magyarok és bátrak lenni. A kampányfőnök ugyanakkor elismerte, Orbán Viktor támogatása nélkül nem sikerült volna. Szilágyi hozzátette azt is, hogy november 25-e jó válasz volt december 5-ére. A kampányfőnök végül összefogás fontosságát hangsúlyozta, mert mint fogalmazott, a jövőben nagy feladatok várnak az erdélyi magyarságra.
Orbán Viktor az elejétől biztos volt Tőkés László sikerében – foglalta össze egy tegnapi beszélgetés eredményét Schmitt Pál, aki a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja és képviselői nevében köszöntötte megválasztása alkalmából a királyhágó-melléki református püspököt, gratulált eredményéhez. A nagyar néppárti delegáció elnöke hozzátette: a magyar néppárti képviselők a nemzet határokon átívelő újraegyesítésén fáradoztak, mára Európa parlamentjében immár három ország magyar képviselői, harminc magyar ember hallathatja a hangját: „lélekben újraegyesülünk”. Schmitt Pál emlékeztetett a schengeni határnyitásra, arra, hogy Ausztria és Szlovákia felé már nincs határ, és hamarosan Erdély magyarságát sem választja el sorompó az anyaországtól. Be fog következni az újraegyesítés, november huszonötödike ezt példázza – jelentette ki. A Fidesz európai parlamenti képviselője szólt a Héthatár Egyesület munkájáról, melyet a kibontakozás, a fejlődés útjának nevezett.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!