Életmentő műtétet hajtottak végre a kismamán

Mégsem biztos, hogy az élettársa szúrta hasba azt a 21 éves békéscsabai várandós nőt, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba szombat délelőtt – közölte az MTI-vel a rendőrség. A kismamán időközben életmentő műtétet hajtottak végre, gyermekét császármetszéssel világra hozták. • Élettársa szúrta le a várandós nőt

MNO
2008. 03. 22. 16:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a gyanú szerint a nőt 25 éves élettársa bántalmazta. Az azóta folytatott vizsgálat alapján azonban egyelőre nem tisztázódott, hogy baleset vagy bűncselekmény történt – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Vargáné Szombati Andrea. Elmondta: a férfit ugyan előállították, de nem gyanúsítottként hallgatták ki.

Az életveszélyes állapotban kórházba került, 32 hetes várandós nőn időközben életmentő műtétet hajtottak végre. Gyermekét császármetszéssel világra hozták. A kisbabát ezt követően a gyulai megyei kórházba szállították. Mind az anyukának, mind az újszülöttnek súlyosak a sérülései, de állapotukat stabilizálták – tájékoztatta az MTI-t Solti Árpád, a békéscsabai Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet ügyeletvezetője.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.