Elutasították Gergényiék panaszát – Jön a vádemelés?

A Katonai Főügyészség a napokban elutasította a szolgálati visszaélés bűncselekményével meggyanúsított Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitány és két másik volt rendőri vezető panaszát, akik éppen a gyanúsításukat kifogásolták – tudta meg lapunk.

Magyar Nemzet
2008. 03. 05. 7:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Venczl László, a Katonai Főügyészség főosztályvezető-helyettes ügyésze lapunknak elmondta: tegnap érkeztek vissza a főügyészségre a kézbesítést igazoló tértivevények, vagyis mindhárom gyanúsított átvette a határozatokat. Mivel a szükséges nyomozati cselekményeket az ügyet vizsgáló Budapesti Katonai Ügyészség már lefolytatta, ezért információink szerint napokon belül vádat emelhetnek Gergényiék ellen.

Amint arról beszámoltunk, Gergényi ellen egy állásából elbocsátott rendőr, Rónyai Péter tett feljelentést még tavaly májusban, miután jogellenesen elbocsátották állásából, majd a munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellenére fél évig nem vették őt vissza az állományba. Rónyai Pétert végül tavaly májusban visszavették, de egy nappal később indokolás nélkül áthelyezték fogdaőrnek, amiért mintegy harmincezer forinttal kevesebb fizetség jár. Rónyai mellett hét másik rendőrrel is hasonló stílusban jártak el Gergényiék. A Budapesti Katonai Ügyészség a nyolc rendőr ügyét összevonta. A büntető törvénykönyv szerint a szolgálati visszaélés vétségét két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti a bíróság. A volt főkapitány ügyvédje nem akart nyilatkozni az ügyről lapunknak.

(Pilhál Tamás)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.