A hvg.hu cikke:
„Egyfajta mirigyszervként”
A Magyar Nemzet és a cigányok
Számukra norma a bűnözés, amit szinte az anyatejjel szívnak magukba; ahol többségbe kerülnek, ott a pusztulás lesz az úr; gyalázzák, gyűlölik a magyarokat; pedig soha ennyi pénzt nem kaptak az államtól, mint manapság – írta a polgári napilap a cigányokról. A cigányság világnapja szerdán, pénteken pedig rasszizmus elleni világnap. Ma kedd van Magyarországon.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a romák előítéletes médiaábrázolása miatt vizsgálatot kér az Országos Rádió- és Televíziótestülettől (ORTT), a kisebbségi ombudsmantól és a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) etikai bizottságától – adta hírül a Roma Sajtóközpont. Ifj. Bogdán János, az országos önkormányzat szóvivője szerint a jelenség egyre elterjedtebb. Az újságírók jogsértését ő a Magyar Gárda megjelenéséhez kötötte. Úgy véli, hogy csak az utóbbi hetekben tíz-tizenöt olyan újságcikk, illetve rádió- és tévériport jelent meg, amely sérti a romák emberi méltóságát, valamint alkalmas a cigányok elleni hangulatkeltésre, adott esetben uszításra, a lapok hasábjaira és a tévé képernyőjére rendszeresen kerülnek a „cigánybűnözés” mítoszát erősítő tudósítások.
Legutóbb a MÚOSZ etikai bizottsága fejtette ki az újságírói etikai kódexre hivatkozva, hogy az újságírónak tiszteletben kell tartania az emberi jogokat, nem kelthet gyűlöletet, nem szólíthat fel népek, nemzetek, nemzetiségek rasszista megkülönböztetésére, és kötelessége fellépni a gyűlöletkeltés ellen. És immáron 11 éve adott ki közös állásfoglalást az adatvédelmi és a kisebbségi biztos is a gyanúsítottak vagy elítéltek etnikai hovatartozása feltüntetésének tilalmáról.
Az OCÖ szóvivője az Echo TV és a Hír TV mellett a Magyar Nemzet publikációit is megnevezte mint olyanokat, amelyek előítéletesen ábrázolják a cigányokat. Utánanéztünk, a napilap esetében mire gondolhatott ifj. Bogdán. Átböngésztük az idén március 10-ig megjelent összes lapszámot, megpróbáljuk feltárni, mik azok a jellemző témák, amelyek kapcsán a polgári napilap olvasói a cigányokról tájékozódhatnak, hogyan vannak láttatva, magyarán milyen cigányképe van az újságnak.
Idén január 1. és március 10. között 113 cikket találtunk, amelyekben a szereplők hangsúlyosan romákként/cigányokként jelennek meg. De persze egynapos búvárlatunk után nem állíthatjuk, hogy minden ilyen írást észrevettünk, mindössze azt, hogy meglehetősen izmos mintával rendelkezünk. Sok cikkben találtunk tematikai átfedést, de mivel nem vagyunk tartalomelemzésre szakosodott tudományos műhely, így mindegyiket valamelyik általunk kialakított tartalmi csoportba osztottuk. A legtöbb közülük – 45 cikk – valamilyen bűnügyi híradás, a kriminalitással kapcsolatos írás, s anélkül, hogy előreszaladnánk, tapasztalataink szerint sok közülük cigány elkövetőkkel, olykor nevesítve, a „cigánybűnözéssel” foglalkozik, s csak elvétve olvashatunk roma áldozatokról. Már ez a szám is soknak tűnik, valójában azonban meglehetősen szigorúan szortíroztunk, ha érdemben valamilyen más témát is érintett a publikáció, máshova soroltuk. A cikkek legalább kétharmadának volt ugyanis valamilyen bűnügyi vonatkozása.
A másik legjelentősebb témacsoport (24 cikk) a közéleté, ebben roma politikusokról, közéleti akciókról, illetve a politikai pártok és a cigány politika kapcsolatáról szól a fáma. 14 írás tanúskodik még a romák oktatásáról, 11 külföldi cigányokról, illetve a magyar cigányokról szóló külföldi híradásokról, 7 pedig roma művészekről, illetve a kultúráról. Egy külön csoportot is képeztünk, 12 olyan közleményt találtunk, amelyekben nem a romák jelentették a fő témát, de trambulint szolgáltattak valami más „fontos” szemléltetéséhez.
Szinte az anyatejjel
„A magyarországi roma családok többségében – ez a hazai cigányok körülbelül hetvenöt százalékát jelenti – norma a bűnözés, szinte az anyatejjel szívják magukba. Köreikben a »szerezd meg mindenáron« sajátos ethosza uralkodik. Nem teszik magukévá, és nem is akarják a magukévá tenni a többségi erkölcsi normákat. S erre a többségi társadalom felelős rétege nem is motiválja őket. Sőt. A pozitív megkülönböztetéssel, valamint a kirekesztésről és az előítéletekről szóló ostoba mesékkel még szítják is bennük a gyűlöletet a magyarság iránt. […] A politikai korrektség, vagyis a problémák letagadása jelenti az igazi veszélyt. Cigánybűnözés márpedig van, és lesz is; sőt erősödni fog, míg egy épeszű politika nem kezd a dologgal valamit” – írta március 5-i cikkében Balavány György. Ugyan nem tudni, a szerző honnan veszi a „körülbelül 75 százalékos” arányt, ám sorai esszenciálisan tartalmazzák a Magyar Nemzet más írásaiban is fellelhető tételeket: cigány etnikai bűnözés van, és az tehet róla (a „liberálisok” meg a kormány), aki ezt titkolja, és integrációról papol. Sőt az anyatej emlegetése némileg emlékeztet Bíber József Tibornak, a Jobbik „cigánybűnözési” szakértőjének genetikai vonatkozásokat megpendítő szavaira is, miszerint „a cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó, ősközösségi szintű szubkultúrában élő rétege termeli ki magából a cigánybűnözés egy részét”.
Balavány egyenesen lapjának roma szakértőjévé avanzsált azzal, hogy februárban meglátogatott két falut (Csenyétét és Gadnát), és Cigány világ Észak-Magyarországon címmel kétrészes riportban dolgozta fel élményeit (február 16., 23.). Kétségtelen, volt miről írni, az egyik helyen bestiálisan megöltek egy idős asszonyt, s mindkét mélyszegénységben vergődő faluban rettentően sok vagyon elleni bűncselekményt követnek el. A riporter, aki Babits-idézetekkel és költői képekkel (például „Gadnán az ég is piszkos”) teszi kontrasztossá írását, nem fél kimondani vélt igazát, a „konok, szomorú tényt”: az állam által túltámogatott roma családok legtöbbje jövedelmét „bűncselekményekkel egészíti ki”, és „ahol a roma lakosság túlsúlyba kerül, a pusztulás és a mindennapi agresszió válik jellemzővé”. Utóbbi megállapítás szinte szó szerint került át az egyik kocsmai beszélgetésből, azt egy magyar férfi mondja neki, tehát akceptálható, nem pedig egy erősen dülöngélő cigány („nyilván nem a széltől”) vagy egy olyan, aki a riporter meglepetésére – mint írja – az utca közepére vizel.
A Hír TV és a Magyar Nemzet között mintaszerű az együttműködés. Nem csoda hát, hogy előbbi Célpont című műsora Balavány csapásán elindulva – mint hirdették – „előítéletek nélkül” számolt be három idős ember aljas meggyilkolásáról. „Mindennapossá váló gyilkosságok. Brutalitás idősek ellen. Magukra maradt falvak, rettegő lakosok. A kisebbségi struccpolitika következményei. Célpontban az etnikai bomba” – szólt a bombasztikus felvezető. A műsorban megszólalt Kiss Tibor rendőr alezredes, aki előbb elmondta, hogy kifejezetten nem szereti a cigánybűnözés fogalmának használatát, majd elismerte, hogy az elkövetők roma származású személyek. Nem lennék meglepve, ha a „feszesebb ritmus” miatt kerültek volna egymás mellé a mondatok, s élőszóban nem így követték volna egymást. Nem lehet kérdés, a filmkészítők magabiztosan hisznek megközelítésük helyességében, hiszen a film végén hetykén odavágják: „műsorunkat a panaszbizottságnál jelenthetik fel”.
Március 10-én aztán a Magyar Nemzethez került át a labda. Falvakat tartanak rettegésben a romák címmel közöltek tartalmi összefoglalót a tévés produkcióról. „Megdöbbentő riportot készített a Hír Televízió a közelmúltban súlyos, cigányok által elkövetett bűncselekményekről.” Megtudhatjuk, van olyan cigány elkövető, aki „unalomból” ölt. Mint ahogy a gyilkosságok brutális részletei mellett (az egyik 88 éves megerőszakolt áldozat szemét kinyomták, lábát levágták, fejét széthasították) „háttérként” még arról is tájékoztatják az olvasót, hogy soha ennyi segélyt nem kaptak a romák. A rövid híradásban a cigány/roma szó önállóan vagy szóösszetételben tizenegyszer fordul elő.
Nem tud szabadulni a gondolattól
Az év elejétől tartó időszakban a leggyakrabban emlegetett, cigányokkal kapcsolatos história a lapban a Blaha Lujza téri 12 éves késelő ügye. A sajtóban előbb Maugliként, majd Krisztiánként elhíresült romániai G. I. február elejéig napi munkát adott az újságnak, 19 cikket számoltunk össze. Tovább tombol az erőszak a fővárosban – így a január 17-i híradás címe. Különösen megkapó volt az éppen a Magyar Nemzettől – amelyik feladatának érezte, hogy naponta hírt adjon az ügyről, és az állam tehetetlenségét kárhoztassa –, hogy elégtétellel idézte az egyik székelyföldi gyermekvédelmist, aki megdöbbent azon, hogy a gyergyói gyermekbűnöző esete a kormányülésen is szóba került. G. I. Romániába történő visszazsuppolása kapcsán Tóth Szabolcs Töhötömnek például ez jutott eszébe (január 19.): „Az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy nem bűnmegelőzésről, hanem mentőakcióról volt szó: nehogy a […] haramiapalántát felnégyeljék, és elrettentésül kiszögeljék egy arra járó 7-es busz ajtóira. Kétségkívül ez nem lett volna eurokonform megoldása a problémának, ám azok, akiknek egyre inkább nyílik az a bizonyos bicska, lehet, hatékonyabban gondolják majd az ítélkezésnek ezt a formáját, mint a magyar állam jelenlegi élet- és vagyonvédelmi tevékenységét.” Tóthnak személyes élményei vannak, háromszor törtek be hozzá, ám az önbíráskodásról mégis lemondott, mert, mint a cikkben megtudjuk, nem hasonlít Charles Bronsonra. S ha igen? Akkor beszerez egy vállról indítható rakétát, miképpen jegyzetében megpendíti, és lő? De hova, kibe? S egyáltalán honnan veszi, hogy lakásbetörői cigányok? Írásából ez már nem derül ki.
A másik év eleji slágertéma P. József ügye volt, akit előzetes letartóztatásba helyeztek, mert azzal gyanúsítják, részt vett egy fiatal összeverésében. A roma P.-t 2005-ben egy Mortimer becenévre hallgató fiú karddal átszúrta; a politikai baloldalon sokan vélték úgy, etnikai fogantatású bűncselekmény történt, és még antirasszista szolidaritási gyűlést is tartottak. Utóbb Mortimer magát cigánynak vallotta, a rasszista indíték megdőlt, amit a jobboldal kárörvendően fogadott, ezzel együtt a tettes 3 év 10 hónap börtönbüntetést kapott emberölés kísérlete miatt. P. József meggyanúsítása most jó alkalmat adott a baloldali cigányvédők szapulására. Körmendy Zsuzsanna például tévesen egy kalap alá veszi a zámolyi romáknak politikai menedéket adó Franciaország köztársasági elnökének írt értelmiségi köszönetnyilvánítást, illetve P. József mostani ügyét (január 7.). Azt a hamis látszatot kelti, mintha egy gyilkosság roma elkövetői is menedékjogot kaptak volna, és elfeledkezik arról is, hogy az ombudsman és a közigazgatási hivatal is kimondta, a zámolyi romákat jogsértő módon tették földönfutókká, a francia menekülthatóság pedig többüknél megállapította az üldöztetést.
P. „József és a hozzá hasonlók ellen a legtöbbet azok vétik, akik elhitetik vele, hogy menlevele van a bűnre, mert roma” – így Körmendy. Seszták Ágnes ennél is továbbmegy: „eközben a cigányok folyamatosan gyalázzák a magyarokat, minden módon tudomásukra hozva, mennyire gyűlölnek minket” (Beérett a liberális vetés, január 18.). Zámoly, Jászladány, Blaha Lujza tér vagy éppen P. József ügye mellett argumentumként megjelenik az olaszliszkai lincselés is, noha nem világos teljesen, Seszták mire gondol, amikor ezt írja: „Szögi Lajos középiskolai tanár kivégzése a legrafináltabb forgatókönyvírók mocskos fantáziáját is felülmúlta. […] Meglincselték, pogromot ültek felette, ahogy tetszik. Lehetett volna ez egy határ, amit soha többé senkinek ebben az országban átlépni nem szabadna. Ehelyett az ügy húzódik, a feledésig vagy azon túl is.” Ha nincs lincselés vagy másféle önbíráskodás, akkor egy jogállamban természetszerűen „húzódik az ügy”, minél súlyosabb, annál inkább. És hát számos olyan határ van, amelyet a társadalom többsége nem lép át, de vannak, akik mégis. Ezeket a határsértéseket szankcionálja például a büntetőjog. A lap helyet adott dr. Kende Péter Liszkay Gáborhoz, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztőjéhez írt levelének (január 30.): „ha lapotok a Magyar Gárda szellemiségének hatékony segítőjévé válik, nyílt és betonkemény cigányellenes hangulatot szít, valósággal szuggerálja olvasóit arra, hogy ne tűrjék a »cigánybűnözést«, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni az »erőszakos cigány bűnözőktől«, akkor perceken belül túllépünk a jelenlegi állapoton. […] Polgárháborús állapot jöhet létre.” Liszkay helyett Seszták válaszolt: „Először is, nem szuggerálok senkit, másodszor, talán azt kellene mondanom, hogy emberek, nyugodtan hagyjátok magatokat meglincselni, agyonverni, szíven szúratni, kifosztani? De nem mondom, mert nem vagyok sem hülye, sem pedig képmutató. […] Hogy beindulhat egy spirál? Hiszen már beindult. És nem azért, mert én »olyan« cikkeket írogatok a Magyar Nemzetbe, hanem azért, mert egyszer minden cérna elszakad.”
A cérnát a Nemzetnél meglehet, tényleg Szögi Lajos tanár agyonverése szakította el. Akkoriban született meg Bayer Zsolt bosszúszomjas publicisztikája, a Cigányliszka (2006. október 17.): „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba. Akit még elütünk, annak pechje van. A lehető legnagyobb sebességgel továbbhajtva, autónkból hívjunk mentőt, és a legközelebbi rendőrőrsön álljunk csak meg, ahol adjuk fel magunkat. (Sajnos, tudom én, ez a helyzet nem fordulhat elő. Ha az ember elüt valakit, különösen, ha az illető gyerek, muszáj megállnia. Tehát meg fogunk állni ezután is. Valamit mégis tenni kell. Jó, ha indulás előtt beszerzünk egy lőfegyvert. Ha elütünk egy gyereket, álljunk meg. S ha gyülekezni kezdenek körülöttünk az állatok, használjuk nyugodtan fegyverünket. […] Zéró tolerancia. Legyen ez a jelszó. A mi jogainkat ugyanis senki sem fogja megvédeni. Csak mi. És ha Olaszliszkán ezt is megússzák a cigány lincselők, akkor velünk van baj. Óriási baj. Akkor velünk már bármit meg lehet tenni.”
Szerencsés kimenetelük ellenére
Ehhez képest egyelőre viszonylag kisebb terjedelemben tudósítanak az olaszliszkai lincselés peréről. Viszont a bűnelkövetők, gyanúsítottak származási címkézése egyéb ügyeknél is mindennapos gyakorlattá vált a lapban. Néhány példa: Lopott és gyilkolt az ösztöndíjas roma (febr. 20.); középiskolás cigányok bántalmazták egyik osztálytársukat, ezúttal Egerben (jan. 26.) vagy a támadó roma férfi oldalán kb. kéttucatnyi roma is a helyszínen termett (jan. 17.).
Olykor az áldozatok roma származása is előkerül. A Szigetváron történt, a rendőrség gyanúja szerint etnikai indítékú támadás szenvedőalanyainál például teljes joggal. És Olaszliszka után nehéz lenne kifogásolni azt is, hogy a kéki gázolásos baleset áldozatánál is megírták, hogy egy roma kislányról volt szó. Igaz, egy kicsit nagyobb terjedelemben számolnak be arról, hogy a nagybácsi mellbe vágta az egyelőre a balesetben vétlennek tűnő sofőrt. Azért a tálalás itt sem tökéletes: „Emlékezetes, január közepén Ózdon támadt rá egy roma apa az ötéves kisfiát elsodró autósra. […] Az ózdi és a kéki eset szerencsés kimenetelük ellenére azért érdemel figyelmet, mert a körülmények emlékeztetnek Szögi Lajos olaszliszkai [helyesen tiszavasvári] tanár tragédiájára”. A kéki sofőr számára lehet, hogy szerencsés kimenetelű volt az eset, de a kislány mégiscsak szeméremcsont-töréssel került kórházba.
Semmi kivetnivaló nincs viszont a roma közélet szereplői származásának taglalásában. Közügy az is, hogy első fokon Dancs Mihályt, az OCÖ alelnökét három és fél évre ítélték el, ahogy az is, hogy a Gilvánfa sikkasztó polgármesterét újraválasztották, vagy hogy a romaholokauszt-kárpótlás címén hogyan károsították meg cigány önkormányzati vezetők háromszáz millióval az Osztrák Megbékélési Alapot, és milyen szerepe volt ebben a börtönbüntetése elől bujkáló Bihari József egykori OCÖ-elnökhelyettesnek. Azzal viszont nehéz megbarátkozni, hogy a lap arról ír: a Kolompár Orbán vezette országos önkormányzatot uraló „választási szövetség egyfajta mirigyszervként szívta fel a börtönviselt múltú vagy börtönviseltséggel [magyarul: börtönbüntetéssel] fenyegetett politikusokat” (febr. 5.). Hiszen valóban közügy a politikusok priusza, de akkor meg nem világos, miért nem írtak a „mirigyszerv” ellenlábasának számító Lungo Drom elnökének, Farkas Flóriánnak a viselt ügyeiről is, jogerős elítéléseiről és furcsa eljárási kegyelméről, amellyel a Horn-kormány volt szíves egy bizonytalan kimenetelű per megpróbáltatásaitól megóvni akkori védencét.
Pontosabban világos. Az év első két hónapja a népszavazási kampánnyal telt, amelyben a Magyar Nemzet a Fideszt segítette. Ebben a kampányban pedig – ha nem is túlságosan nagyot, de mégiscsak – szerepet kapott Farkas is. A Magyar Gárda kapcsán elmondhatta (jan. 23.), hogy „az immár erőszakos cselekményekben is megnyilvánuló feszültség fokozódásáért a szociálliberális kormány és személyesen Gyurcsány Ferenc felelőssége tényként megállapítható”. Meg azt, hogy a kormánypárti cigány értelmiség árulása példátlan, és „a romák számára az utolsó lehetőség a népszavazás”. Majd februárban személyével hitelesíthette a Hír Tv leleplezését Veres János pénzügyminiszter és kampányfőnöke állítólagos romák közti voksvásárlásáról (márc. 3.).
A Magyar Nemzetben legtöbbet szapult és legelőnytelenebbül bemutatott roma politikus ma Horváth Aladár mellett Kolompár Orbán OCÖ-elnök, akinek botrányos puccsa az országos önkormányzatban méltán háborította föl a Farkast támogató jobboldalt (is). Ám idén már nem emiatt kap hideget-meleget, hanem a Magyar Gárdával szembeni harcos kiállásáért. A szerkesztőség már a címadással orientálta olvasóit, mit gondol Kolompárról. Együtt rasszistáztak – számolnak be arról, amikor az OCÖ által a Gárda ellen gyűjtött 68 ezer aláírást átadta a kormányfőnek (márc. 7.). Kolompár burkoltan fenyeget – olvashatjuk, miközben arról beszél, hogy akár összecsapás is lehet a szélsőjobb meg a romák között (febr. 29.). Barna inggel riogatnak – így a Nemzet, amikor aláírásgyűjtő akcióját a Jobbik központja előtt jelentette be az OCÖ (jan. 24.). S a lap munkatársának éppen ezen a tájékoztatón jut eszébe érdeklődni a Kolompár kiskunmajsai szervezeténél indult nyomozásról.
Lefelé görbülő szája elárulja
Mindemellett vannak persze olyan írások is, amelyek azt az unalomig ismert szólamot szajkózzák, hogy miért nincs a romáknak hiteles elitjük. Végh Alpár Sándor szerint „egy Malcolm X-szerű, Martin Luther Kinget idéző, Gandhit formázó, ám ide gyökerező egyéniségre lenne szükség”. Horváth Aladár meg Kolompár persze nem ilyen (febr. 16.). Az előbbinek „arca és lefelé görbülő szája elárulja, hogy nem egészséges kedély”; utóbbi meg „alig várja, hogy érje a cigány embert valami bántás, és talpra ugorva kiálthasson: fasiszták!” De Farkas Flórián is megkapja a magáét: „többre aligha képes, mint üldögélni a parlamentben az ellenzék jóvoltából”. A szerző szerint a sport és a vallás jelentheti a megváltást. Farkas Jánost és Sándor Csikart emlegeti példaként, miközben az Aranycsapat 12. tagja nem cigány. „Tudom, lesznek ellenkezők. Neveket sorolnak. Festőt, költőt, dzsesszmuzsikust, istenemre, sikeres mindahány, ám én kultúrán ennél fontosabbat értek. Ahogy tisztálkodni kell. Ahogy étkezni. Ahogy iskolába járni. Ahogy köszönni. Ahogy imádkozni.” Nem kristálytiszta, e tekintetben miért volnának alkalmasabbak a sportolók a zenészeknél.
Érdekes tematikai csoportot alkotnak azok a közlemények, amelyeknél a cigányok kapcsán lendül meg a szerző fantáziája, mintegy ők adják az ürügyet, vagy éppen példájukkal támasztatna alá az írás logikai íve. Tíz éve jelent meg egy könyv a médiák cigányképről, „Vágógépként, csak némában” a címe. Nos, valami ilyesmi történik itt is. A Fidesz által „szociálisnak” keresztelt népszavazás kampányában hírt adtak például Bajna kisebbségi önkormányzatának döntéséről, hogy létrehoztak egy tízezer forintos alapot a rászorulók vizitdíjainak utólagos rendezésére (febr. 19.). Amit aztán senki sem vett igénybe, mert a romák „önérzetük miatt leszurkolják” a díjat. Minderről nem helyi roma vezető vagy, urambocsá, valamelyik roma beteg számolt be a lapnak, hanem a falu háziorvosa.
Ugyanúgy a romák jelentették a trambulint egy valós társadalmi probléma (lakosságcsökkenés és elöregedés) valótlan demográfiai okadatolásához (jan. 16.). „Öt újszülött gyermek közül három roma származású ma Magyarországon – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a roma családok körében sokkal több gyerek születik” – indul a cikk. Hogy ebből miért következne, hogy a magyar gyerekek hatvan százaléka cigány családba születik, arra később sem derül fény.
A cigányság élethelyzetét alapvetően meghatározó szakpolitikai kérdések, a foglalkoztatás, a lakhatás és az oktatás közül csak az utóbbi tárgyában születtek értékelhető publikációk az utóbbi 12 hétben. Ez még akkor is így van, hogyha a „botrányok” vitték itt is a prímet. Kerepesen vizsgálódott az Oktatási Hivatal, és megbírságolta az iskolát. A dolgot az tette különösen „izgalmassá”, hogy tavaly a Gárda jelentkezett egy szülői demonstráció biztosítására, ám végül erre nem került sor, mivel azt Franka Tibor polgármester is ellenezte. A másik izgalmat egy kutatás jelentette, amely arról tanúskodott, hogy még az iskolai integrációban résztvevő iskolákban is nagyon rossz a program hatékonysága. A dolog pikantériája: a vizsgálatról a Népszabadság adott hírt, és a szerzők célja egyáltalán nem az integráció elvetése, hanem a döntéshozók ösztökélése volt. Ludwig Emilt, a Magyar Nemzet lapszerkesztőjét leginkább mégis az fogta meg, hogy az integrációs program minden eredmény nélkül „szépen fogyasztja az adófizetők pénzét” (jan. 8.). Pedig a szerző már csak azért is fontosnak tartja az iskolai oktatást, mert otthon csak afféle ismeretekre lehet szert tenni, hogy „mennyi pénzt kell szerezni egy pakli cigarettáért, egy kiló krumpliért, egy liter borért, hogyan kell a lakatot leverni a sufniról, ellopni a bringát, permetezőt a szomszédból, kinyerni az olajat a faluszéli trafóházból, letarolni az erdőt a ládi határban. A nemi élet érdekességeit is előbb lehet megismerni otthon, mint az iskolában. A segélyt meg így is, úgy is hozza a postás a családi pótlékkal együtt.”
Szabóné Kármán Judit romológus az általunk olvasott 113 Magyar Nemzet-cikk közül a legtartalmasabbal reagál Ludwig bakugrásos eszmefuttatására (jan. 17.). Adatokkal bizonyítja, hogy a szegregáció zsákutca, mint ahogy azt is, hogy az integráltan oktatott jó képességűek iskolai teljesítménye nem romlik, míg a rossz tanulóké javul, ráadásul a roma–nem roma ellentét is csökken. A hátrányos helyzetű és cigány gyerekek iskoláztatásába való beruházás megtérülő befektetés – állítja Szabóné, és arra kéri Ludwigot, hogy tartson vele és tanítványaival valamelyik cigánytelepre. „Ismerkedjen meg néhány apukával, anyukával, bátyuskával, akik nem lopni tanítják gyermekeiket.”
Ludwig az írásra és a szívélyes invitálásra így válaszol: „Észrevételeit elolvastam, egy részükkel egyetértek, a többivel nem látom értelmét vitatkozni. Ez a probléma kinőtte egy napilap vélemény oldalát, küszködjenek vele, akiknek ez a dolguk. Ezért nem fogadom el kedves invitálását sem egy cigánytelepi gyakorlatra.” Kár volt visszautasítani, nagyon is ráférne lapjára valamivel több empíria és jelentősen kevesebb cigányfóbia.
********************************************
A Magyar Nemzet válasza
A modernizáció pártján
Két hét után válaszolunk. Egy nap után is megtehettük volna, de el kívántuk kerülni, hogy ezt első felindulásunkban tegyük. A hvg.hu 2008. március 18.-án főhelyen közölte az „»Egyfajta mirigyszervként« a Magyar Nemzet és a cigányok” című írást. Szerzője megnevezve nincs, a szövegből azonban kiderül, hogy a szerkesztőség kollektív munkája. A cikket a múlt hét szerdai „cigányság világnapja” és a pénteki „rasszizmus elleni világnap” előtti keddre időzítették. Lapunkat ezzel kívánták, bár végül is nem tudták a rasszizmussal hírbe hozni, így „cigányképünket” elemezték, s eredményül arra jutottak, hogy ránk férne „több empíria és jelentősen kevesebb cigányfóbia”. A rasszizmus vádját ifj. Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat szóvivője sem kockáztatta meg, csak az „előítéletes cigányábrázolás” vétkében marasztalta el lapunkat (meg a Hír Tv-ét és az Echo Tv-t) a cikk apropójául szolgáló nyilatkozatában.
A hvg.hu cikkének műfaját tekintve elemzés kíván lenni, amelynek anyagául lapunk ez év január 1. és március 10. között megjelent azon cikkei szolgálnak, amelyek szereplői hangsúlyosan romák/cigányok, bár tesznek egy kivételt. Az elemzés távolságtartást, objektivitásra törekvést, a tárgy többoldalú körbejárását igénylő műfaj, amelyen az, aki például olyan nyelvi fordulattal él, mint unalomig ismert szólamok szajkózása, bakugrásos eszmefuttatás, vagy olyan kifejezésekkel, mint slágertéma, papol, szapulás – az kívül helyezte magát. A hvg.hu cikke elemzésnek álcázott politikai publicisztika, amelynek vezérlő csillaga a jelenlegi kormányzat iránti elkötelezettség. Utóbbival nincs bajunk. Csak letagadásával.
Mielőtt tárgyunkra térnénk, köszönetet mondunk a hvg.hu-nak tárgyi tévedéseink helyesbítéséért. Ma Magyarországon minden ötödik-hatodik megszülető gyermek lehet roma, és nem 60 százalék – bár egyes térségekben ez a helyzet. Sándor Csikar, az Aranycsapat 12. tagja nem cigány, de mentségünkre szolgáljon, hogy téves állításunk biztosan nem vetett árnyékot a cigányságra. Szögi Lajos valóban nem olaszliszkai, hanem tiszavasvári tanár volt. (Ezt az elírást a Népszabadság is elkövette egy 2007. február 17-i cikkében. Elnézést, helyettük is.)
A hvg.hu a maga szabta időhatártól egy esetben tekint el. Hosszan idézi Bayer Zsolt Cigányliszka című, Szögi Lajos tanár agyonverése okozta sokk hatása alatt született publicisztikáját (2006. október 17.). Abban a szerző azt a tanácsot adja a cigánygyereket elgázoló autósoknak, hogy gázt adva meg se álljanak a legközelebbi rendőrőrsig, miközben az autóból hívják a mentőt. Akik viszont úgy gondolják, hogy még ily csekély mértékben sem képesek megszegni az azonnali felelősségvállalás és segítés etikai parancsát, azok tartsanak maguknál lőfegyvert. Az agyonverés ellen jogos az önvédelem. A hvg.hu szerint nem jogos. Szerinte az önvédelemhez való jog egyenlő a bosszúszomjjal, úgy van rendjén, hogy agyonvernek, vigaszul legyen elég, hogy az agyonverőket elítéli majd a bíróság.
Tegyük hozzá, nem a hvg.hu kezdte Bayer írását támadni. Már másnap azzal vádolták, hogy „valósággal felszólít az önbíráskodásra” (Népszabadság, 2006. október 18.), miközben az önvédelemre szólított fel! Majd jöttek a különbözőbb alapítványok, egyesületek tiltakozásai. A cél a történtek súlyának csökkentése, a „megértés” volt. A legmesszebbre a volt SZDSZ-es politikus, a halk szavú jogvédő jutott, aki szerint az, ami történt, azért a történhetett, mert a cigányság a „többségi társadalom részéről csak gyanakvást, ellenszenvet, gyűlölködést tapasztal, és amely úgy érzi, sérelmeit senki sem orvosolja, ha ő maga nem teszi meg szabadjára engedett indulataival, vagy akár az öklével” (Népszabadság, 2008. február 20.). Ez a felelősség elhalványítása, a felelősök mentegetése, a többségi társadalomból kikerülő áldozat bűnössé nyilvánítása – ha nem is személyében. Mi azonban semmiféle indokkal nem vagyunk hajlandók engedni a modernitás azon vívmányából, hogy a bíráskodás az állam monopóliuma, az önbíráskodás pedig bűncselekmény.
Önbíráskodásra nemcsak azért kerülhet sor, mert egyesek vagy egyes közösségek a premodernitás talaján állva, azt jogukban állónak érzik, hanem azért is, mert az állam nem megfelelően él ítélkezési monopóliumával. A 12 éves Blaha Lujza téri késelő ügye legjobb esetben joghézag létét, rosszabb esetben a hatóságok tehetetlenségét bizonyította. Ennek az ügynek normálisan működő országban nem szabadna kormányülésen szóba kerülnie, hacsak nem az igazságügyminiszter előterjesztésére készült joghézag-betömő jogszabály-tervezetet tárgyalják. Vajon mire gondolhatott a hvg.hu azt írva, hogy „Különösen megkapó volt éppen a Magyar Nemzettől – amelyik feladatának érezte, hogy naponta hírt adjon az ügyről, és az állam tehetetlenségét kárhoztassa –, hogy elégtétellel idézte az egyik székelyföldi gyermekvédelmist, aki megdöbbent azon, hogy a gyergyói gyermekbűnöző esete a kormányülésen is szóba került.” Lapunk, de más lap is, valóban kötelességének érezte, hogy az ügyről folyamatosan tudósítson, és kárhoztatta, ahogy más lap is, az állam tehetetlenségét.
Az ügy elhúzódásáról – és nem G. I. Romániába történő visszazsuppolásáról – lapunk munkatársának az jutott eszébe, hogy annak akár önbíráskodás is lehetett volna a vége, így a visszazsuppolás a fiúcska életének megmentéseként is felfogható. De ahhoz, hogy senki se juthasson arra a gondolatra, hogy az állam tehetetlensége miatt önmagának kell igazságot szolgáltatnia, erősíteni kell az állam élet- és vagyonvédelmi tevékenységét. Azt, ami ez esetben meglehetős csődöt mondott, de úgy általában is ez a helyzet. Lapunk munkatársának lakását az utóbbi hét évben háromszor rabolták ki, s elvittek szinte mindenét. Fegyverkezhetne is, amit vállról indítható rakéta formájában vizionál, de alkatilag sem a Bosszúvágy Charles Bronsona, nem tehet mást, bíznia kell államában és azt hatékonyabb feladatteljesítésre ösztökélnie. A hvg.hu földközeli realistái a rakéta-üggyel találják megfogni, és felteszik költői kérdésüket: lőni fog-e, hova és kibe? Majd azzal, hogy „honnan veszi, hogy lakásbetörői cigányok? Írásából ez már nem derül ki.” Nos, nem mondja, hogy lakásbetörői cigányok. A cigányság csak egyszer és nem is lakásbetörései, hanem G. I.-ről szólva kerül cikkébe. Azt a cáfolhatatlan állítást veti papírra, hogy „nem vagyok szakértője sem a fiatalkori bűnözésnek, sem pedig a »roma integrációnak« nevezett folyamatnak.”
A hvg.hu egy március 5-iki cikkünk kapcsán azt a – valóban többször és meggyőződéssel vallott – állításunkat veti szemünkre, hogy „cigány etnikai bűnözés van, és az tehet róla (a »liberálisok« meg a kormány), aki ezt eltitkolja, és integrációról papol.” Nos, amellett kiállunk, hogy a mai Magyarországon sajnálatosan van létjogosultsága a bűnözés szó előtagjaként a cigánynak. Nagyrészt azért, mert az etnikai ez esetben társadalmi-gazdasági helyzetre utal, de olyan sajátosságokkal is bír, amelyeket a (mély)szegény jelző önmagában nem pontosan fejez ki. Vagyis az etnikai jelző ellenére nem egy etnikum bűnözéséről van szó. (A bankrablás, az okirathamisítás, a biztosítási csalás, és hosszan sorolhatnánk, ha netalán roma az elkövető, nem illethető etnikai jelzővel.) E fogalom csak lokálisan és az elkövetők élethelyzetének ismeretében értelmes. E kifejezést lehet sértően használni, és száraz kriminológiai terminus technicusként. Nem szándékunk az előbbi.
Azt viszont nem mondjuk, hogy erről „a »liberálisok« meg a kormány” tehet. Azt viszont igen, hogy a többségi társadalom felelős rétege nem motiválja a cigányságot a többségi társadalom erkölcsi normáinak magáévá tételére, viszont a cigányság helyzetéért – lelkiismerete megnyugtatására és magát tekintve kivételnek – bűnbaknak a többségi társadalmat teszi meg. Annak kirekesztése, előítéletessége, rasszizmusa stb. felelős helyzetéért – mondják. Ezzel gyűlöletet szítanak a többségi társadalommal szemben. (Kőszeg Ferenc, mint láthattuk, éppen ezt teszi.) A kirekesztés valójában kirekesztődés, az előítéletetek múltbeli ítéleteken alapulnak, s a roma társadalomnak megkerülhetetlen feladata, az előtte álló nagy kihívás, hogy ennek az idő múlásával igaztalanná vált voltáról a többségi társadalmat meggyőzze. Cigányellenes rasszizmus sosem volt Magyarországon, vagy ha volt-van is, az oly csekély mértékű, oly kevéssé jellemző, hogy kár is szót vesztegetni rá. A romaellenes rasszizmus tételezése viszont intellektuálisan nagyon kényelmes: nem kell a romák társadalmi felemelése érdekében verejtékes munkát végezni, csupán a „fehér” társadalomnak a romák felemelkedését akadályozó rasszizmusát kell megtörni. Akik ezt vallják, azok küzdelmüket előszeretettel hasonlítják az USA-beli feketék 1960-as években Martin Luther King vezetésével megvívott polgárjogi harcához. Csakhogy az USA-ban valóban volt rasszizmus, a bőrszín áthatolhatatlan falat jelentett. Nálunk viszont sohasem volt. A mi meséinkben, ha grófok és hercegek becsődöltek, a válogatott cigánylegényeken volt a sor. Őket csak a királyfiak voltak képesek überelni.
A hvg.hu állításával szemben nem mondjuk azt, hogy a cigánybűnözésről az tehet, aki eltitkolja. Azt viszont mondjuk, hogy a fejünket nem dughatjuk homokba, el kell utasítanunk a kérdésnek – a politikai korrektség jegyében történő – tabusítását, nem létezőnek tekintését. Nem csak mi mondjuk, hanem Debreczeni József is, aki „Fejek a homokban” címmel nagy vitát kiváltó cikket publikált a Népszabadságban (2008. január 12.). És bár írásnak nagyon pozitív visszhangja volt, ez – és a szerző tekintélye – csak arra volt elég, hogy őt és támogatóit túlságosan ne dorongolják le. A szerkesztők végül is nem mertek ujjat húzni a hangadó balliberális értelmiséggel. A vitát azzal zárták, hogy szegénykérdésről van szó, a romák többségének mai helyzete és viselkedése nem sokban különbözik az Illyés Gyula által a Puszták népében megírt, száz évvel ezelőtti magyar zsellérek helyzetétől. Szerintünk viszont ez a hasonlítás csak nagyon korlátozott mértékben érvényes.
A hvg.hu állításával szemben nem mondjuk azt sem, hogy a cigánybűnözésről az tehet, aki az „integrációról papol”. Mi az integráció pártján állunk. Fontos megjegyeznünk, hogy ez a fogalom két jelentésben használatos. Az egyik a romák magyar társadalomba történő integrációja, ami nem okvetlenül azonos az asszimilációval. A másik az iskolai integráció, amelyet lapunkban Veres András katolikus püspök fejtett ki legpontosabban. Az integráció létfontosságú, a módjával azonban baj van – mondta –, a „felzárkóztatás jegyében bezárják a kisegítő iskolákat, majd válogatás nélkül egy osztályba eresztik a testi vagy szellemi sérüléssel született gyerekeket, a súlyos magatartászavarral küszködőket és a jól fejlődő diákokat. … A hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával nem foglalkoznak, mert erre nincs sem személyi, sem anyagi fedezet. A gyerek így persze nem tudja felvenni a versenyt a jó háttérrel induló diákokkal, tanulmányait állandó kudarcélmény kíséri, ettől frusztrált lesz …Káros a módszer az egészséges diákok számára is, hiszen a hátrányos helyzetűek – felzárkóztatás hiányában – visszafogják a tanulás tempóját, és így a többiek sem fejlődnek megfelelő ütemben. … [A]z elrettentő példák nem arra sarkallják az oktatási minisztert, hogy megkeresse a rendszer hibáit és azokat kijavítsa, hanem büntetéssel fenyeget. Ezek nem megoldják, hanem fokozzák az ellentéteket, és még többen fogják elvinni gyerekeiket az integrált nevelést folytató intézményekből.” (2008. február 15.) Ezt az álláspontot két évvel ezelőtt Magyar Bálint oktatási miniszter rasszistának és kirekesztőnek nevezte.
Lapunk a Népszabadság cikke nyomán cikket írt az iskolai integráció alacsony hatékonyságáról, amelynek célja a hvg.hu szerint „nem az integráció elvetése, hanem a döntéshozók ösztökélése volt”, miközben lapunk azt írta, hogy az „minden eredmény nélkül »szépen fogyasztja az adófizetők pénzét«”. A hvg.hu úgy állítja be, hogy lapunk az integrációs program ellendrukkere. Szerzőnk azt írta, hogy a „nevelés, az oktatás, a lemaradók felzárkózatása nagyon fontos ügy, de nem mellékes a mások pénzével való korrekt bánásmód sem.” Szerzőnk hangsúlyozza az iskola kiemelkedően fontos szocializációs szerepét a roma gyerekek esetén, amit mintha – megrökönyödésünkre – a hvg.hu nem osztana. Szerzőnk cikkére, pontosabban annak ürügyén Szabóné Kálmán Olga romológus, egyetemi oktató reagált. Kifejtette, hogy a szegregáció „nem csupán külön iskolát, külön osztálytermet, de többnyire alacsony nívójú oktatást, csak a tantárgyi minimum átadását, csökkentett tananyagot (ötven százalék), hiányosan felszerelt, rossz minőségű tantermeket, alacsonyan képzett, gyakran motiválatlan, vagy az évek során a sorozatos kudarcok miatt kiégett pedagógusokat, szaktárgyak oktatásának és szaktanároknak a hiányát is jelenti!” Ennek ellenkezőjét nem állította szerzőnk. Szabóné viszont akaratlanul is elismerte, hogy nem az integráció a kulcsfogalom, hanem a jobb oktatás! (Lásd fentebb a Veres András által elmondottakat.) Ha a jobb oktatás lenne a jelszó, akkor az integráció idővel értelmezhetetlen fogalommá válna. Az viszont a kutatók meggyőződés- és megfelelésbeli késztetésére, valamint külső presszióra visszavezethető következtetés, hogy „az integráltan oktatott jó képességűek iskolai teljesítménye nem romlik, míg a rossz tanulóké javul, ráadásul a roma–nem roma ellentét is csökken”. Erről önmagában tanúskodik a gyermekek szintjén roma–nem roma kérdés felvetése.
A hvg.hu szerint csak vélt igazunk, hogy „ahol a roma lakosság túlsúlyba kerül, pusztulás és a mindennapi agresszió válik jellemzővé”. E tapasztalatunk meglehetősen sok forrásból táplálkozik. A hvg.hu állításával szemben nem írtunk „az állam által túltámogatott roma családokról” és arról sem, hogy „soha ennyi segélyt nem kaptak a romák”. Lapunk újságírója egy polgármesterrel arról készített számvetést, hogy milyen pénzbeli és természetbeni jövedelmei vannak a helyi roma családoknak (2008. február 18.), egy másik pedig azt mondta el, hogy a „két legszegényebb roma család sem kap 130 ezer forintnál kevesebbet az államtól, miközben mások rengeteget dolgoznak ugyanennyi pénzért”. Ez az állítás egy 80 éves nő megerőszakolása és meggyilkolása kapcsán került elő. A cigánysori romák ugyanis azzal vádolták a polgármestert, hogy a gyilkosság miatta történt, mert „nem adja ki nekik a segélyt”. Egy másik település polgármesterét egy másik gyilkosság miatt hibáztatták romák, mondván, ha „ha a gyilkosok kaptak volna ötezer forintot, nem történt volna meg a bűncselekmény” (2008. március 10.).
A balliberális elit számára kínos Mortimer–P. Józsika-ügyből a hvg.hu ellentámadással keresi a kiutat. A 2005-ben Mortimer által karddal életveszélyesen megsebesített P. Józsika az eset előtt se volt angyal, biciklizabrálásért már volt feljelentés ellene, felgyógyulása után, 2008 elején nehézsúlyú verőemberként debütált a bűnügyi híradásokban. Mortimer emberölés kísérletéért megkapta a maga 3 év 10 hónapos büntetését. De az azóta történtek hitelesebbé teszik Mortimer vallomását, hogy őt a pár tíz kilóval testesebb Józsika hergelte, s elszakadt nála a cérna. Az eset kezelése – mikor is gyanúsított híján, de a rendőrség kategorikus tagadó álláspontja ellenére rasszista indítékot kiáltottak és azon melegében tömegmegmozdulást szerveztek –, ékes bizonyítéka annak, hogy a balliberális elit politikai háborúiban a romákra az ágyútöltelék szerepét osztotta.
Lapunk a hvg.hu vádja ellenére nem keltette azt a hamis látszatott, hogy a zámolyi gyilkosság roma elkövetői közül többen is francia menedékjogot kaptak. 1999-ben körülbelül 20 roma támadt kövekkel és botokkal a csákvári fiatalemberre, a gyilkosságért egy főt ítéltek el 2003-ban, 11 évre. Az viszont, társait mentve, mindent magára vállalt. A többiekre csak garázdaság volt bizonyítható, amiért öt évnél rövidebb szabadságvesztés szabható ki, s ennyi még nem volt akadály a francia menedékjog elnyerésében. Az lehetséges, hogy az ombudsman és a közigazgatási hivatal kimondta, hogy a „zámolyi romákat jogsértő módon tették földönfutóvá”. A Legfelsőbb Bíróság viszont mindössze azt állapította meg, hogy a zámolyi önkormányzat a romák életveszélyessé vált házainak lebontására szabálytalan eljárás keretében kerített sort. Ezért mindegyiküknek fizetnie kellett 100 ezer forint kártérítést. A polgármester és a jegyző hibázott. De az önkormányzat senkit sem tett földönfutóvá.
Cigánynak lenni nem könnyű, cigány értelmiségnek még nehezebb. Nem csak Magyarországon, hanem mindenütt, ahol cigányok élnek. A cigány értelmiség, mint bármely nép értelmisége, büszke kíván lenni népére, amelyet a népek családjában illő helyen kíván látni. És persze nem csak a csúcsteljesítmények szintjén, hanem az átlagot tekintve. És sajnálatosan nem ott látja.
Két utat választhat.
Az egyik kiindulópontja az a magyarázat, hogy népe azért nincs az őt megillető helyen, mert az őt körbevevő többségi társadalom évszázadokon keresztül újból és újból megfosztotta a felemelkedés lehetőségétől, ma használatos kifejezésekkel: kirekesztette és szegregálta, és tette mindezt rasszizmusa, előítéletessége és intoleranciája okán. Népe felemelkedésének egyetlen, de annál nagyobb akadálya a többségi társadalom vele szembeni magatartása. Ez az értelmiség arról ír tanulmányokat, hogy Mária Teréziától Kádár Jánosig mennyi gonosz ármány, rosszindulat és összeesküvés szenvedő alanya volt a cigányság.
Ez az út intellektuálisan roppant kényelmes, az azon járót konzisztens világban találja magát, jól meghatározott ellenségképpel. Az intellektuális kényelem és konzisztens világkép azonban csak jó adag agresszivitással fenntartható. Ez nem a szelídek útja. És gyakran elvtelen szövetségeket kell kötni. Ha a konzisztens világ felfeslik valahol, és mögüle kibukkan a durva és kiábrándító valóság, azt le kell tagadni, hazugságnak, cigányellenességnek nevezni. (Ezt tette velünk a hvg.hu, több empíriát és jelentősen kevesebb cigányfóbiát kívánva nekünk. Az empíria nálunk van, cigányfóbiánk pedig nincs.) Az elvtelen szövetség pedig megköveteli, hogy volt szabaddemokrata képviselőként integráció-ügyben leordítsa, abszolút igaztalanul, vezető szocialista oktatáspolitikus fejét (ahogy Horváth Aladár tette Tatai-Tóth András országgyűlési képviselővel), mert pártom így kívánja tudatni a szocialistákkal, hogy hol lakik az Úristen, és tudják meg a szocialisták, hogy milyen könnyen ragasztható a rasszista bélyeg. És megköveteli azt is, hogy tartsam a szám, amikor pártom sommásan hülyeségnek nevezi az iskolák körzetesítését, holott az az iskolai integráció kiterjesztésének alapfeltétele lenne. (Megjegyezzük, hogy ennek egyetlen parlamenti párt, és lapunk sem híve, sőt sok cigányvezető is belátja kivitelezhetetlenségét. De ha Horváth Aladár leordította Tatai-Tóth Andrást, mennyivel inkább kellett volna emiatt pártját.)
A másik út intellektuálisan egyáltalán nem kényelmes. Göröngyös, de nagyon. Kiindulópontja az, hogy a roma társadalom felemelkedésének legfőbb akadálya nem külső, nem a többségi társadalom. Hanem maga a cigányság. (Az, hogy a többségi társadalom nem a legfőbb akadály, attól még akadály. A többségi társadalomnak okosan, elkötelezetten kell erőteljes segítő kezét nyújtania, nem tessék-lássék módon.) A romák kultúrájában be kell azonosítani és ki kell iktatni azokat az antimodernizációs elemeket, amelyek miatt közösségi társadalmi felemelkedésük eddig minden esetben kudarcot vallott, s amelyek miatt csak egyes romák kerülhettek át a modernitás világába. A roma közösségeknek is át kell esniük egy erőltetett ütemű modernizáción, kezdve gondolkodásmódjuk megváltoztatásával. Értékeikből csak azt szabad megőrizniük, ami méltó a továbbhagyományozásra, és el kell hagyniuk azt, ami továbblépésük akadálya, ami visszahúz. A roma vezetőknek meg kell arról győzniük a romákat, hogy ez nem identitásuk feladása, s arról is, hogy ne a többségi társadalomtól várják sorsuk intézését, jobbra fordítását. Ezért szinte elképzelhetetlen mértékű és ütemű szociális és szocializációs felzárkózáson kell átesniük, a roma gyerekeket nagyon intenzíven erre kell nevelni, ha szükséges, még a szülők ellenében is, akik mindebből esetleg nem sokat értenek. El kell érni, hogy azok a roma közösségek, amelyek a minél nagyobb szociális támogatás reményében gyermekeket hoznak világra, mielőbb feladják ezt az életstratégiát. A modernizálódással el kell érni, hogy a romákban kifejlődjenek azok a készségek, amelyek nem csupán fogadókésszé teszik őket a társadalmi integrációra, hanem élni is tudnak a megnyíló lehetőségekkel.
Mielőtt az előző bekezdésben foglaltakra a balliberális elit cigányellenesnek bélyegezné, közöljük, hogy annak szinte egésze Kállai Ernő kisebbségi ombudsman szájából hangzott el (Mozgó Világ, 2007/3. szám). Aki roma. Kállai Ernő azon kevés számú roma vezetők egyike, aki tisztában van vele és nem fél kimondani, hogy népének felemelkedése csak úgy képzelhető el, ha megváltozik, ha megváltoztatja magát. Hogy népe felelős saját sorsáért, annak kudarcai nem háríthatók át a többségi társadalomra.
A roma értelmiség két útja között egy szóval is jellemezhetjük a különbséget: az egyik nem gondolja azt – mert minden kultúrát egyenrangúnak tart és úgy jónak, ahogy van („multikulti”) –, hogy a romáknak modernizálódniuk kellene. A másik viszont azt mondja, hogy a romák eddigi sikertelen felemelkedési kísérleteiből azt a tanulságot kell levonni, hogy modernizálódniuk kell. Aki ezt vallja, az szembe mer nézni a napjainkra vidéken kialakult roma–nem roma viszonnyal, egyes térségekben egyenesen katasztrofális helyzettel. És szelíd. Tekintettel tud lenni a többségi társadalomhoz tartozók szempontjaira. Párbeszédet folytat. Nem leli örömét a megalázásban. Eszébe nem jut bárkit megalázni. És nem érzi szükségét, hogy álomvilágba hazudja magát, hogy tabukat állítson, hogy a „politikai korrektség” sáncaiba húzódjon. A balliberális értelmiség ezt teszi. Mi viszont a modernizáció pártján állunk. És a szelídekén.
A Magyar Nemzet Szerkesztősége
********************************************
Cikkünkhöz a hvg.hu kommentárt fűzött:
A Magyar Nemzet hosszú szerkesztőségi állásfoglalását dokumentumként közöljük, noha az nem cáfolja, gyakran nem is érinti az eredeti cikk állításait, valódi gondolatmenetét. A Nemzet replikájából nem igazán lehet következtetni írásunk hangnemére sem. Érdemes ezért a „válasz” elolvasása előtt felidézni az „eredeti” cikket.
A szerző, lapunk munkatársa, Zádori Zsolt módszere egyszerű volt: a napilap cigányokkal/romákkal kapcsolatos megnyilvánulásaiból szemlézett, a cikk nagy része így idézet, a szerzői kommentárokat a lehető legrövidebbre és legszikárabbra szabta; ez magyarázza, hogy nem tartotta szükségesnek nevének feltüntetését. Ránézve voltaképpen megtisztelő a Magyar Nemzet feltételezése, hogy az eredeti cikk „a szerkesztőség kollektív munkája”. Erről szó sincs, bár az igaz, hogy állításaival szerkesztőségünk egyetért.
Véges idővel rendelkező olvasóinkra tekintettel összefoglaljuk a Magyar Nemzet szerkesztőségének állításait. 1) Írásunk „vezérlő csillaga a jelenlegi kormányzat iránti elkötelezettség”, amelyet ráadásul leplezni próbálunk. 2) Bayer Zsolt Cigányliszka c. publicisztikája tisztán a jogos önvédelemről szól. 3) Lehetséges a „cigánybűnözés” kifejezést pusztán leíróan, nem pedig „sértően használni”. Ők az előbbi módon teszik. 4) „Cigányellenes rasszizmus sosem volt Magyarországon, vagy ha volt-van is, az oly csekély mértékű, oly kevéssé jellemző, hogy kár is szót vesztegetni rá.” 5) A Magyar Nemzet az integráció pártján áll. 6) „A balliberális elit politikai háborúiban a romákra az ágyútöltelék szerepét osztotta.” 7) Horváth Aladár roma jogvédő, az SZDSZ egykori képviselője vitában áll Tatai-Tóth Andrással, az MSZP képviselőjével. 8) A cigány értelmiségnek szelídnek kell lennie. 9) A cigányságnak modernizálódnia kell.
Válaszaink: 1) Nem az, így lepleznünk sem kell. 2) Bayer önbíráskodásra buzdított, cikke kártékony. 3) Számos példa bizonyítja: eddig nem sikerült, és a napilapnak sem megy. 4) ????? !!!!! 5) Örömmel olvastuk, reméljük, elkötelezettségük eztán írásaikban is tükröződik. 6) A napilap állítása. Sem ezzel, sem ennek ellenkezőjével nem foglalkoztunk. 7) Igaz. 8) Meg életvidámnak, szellemesnek, optimistának, lényeglátónak, okosnak, közösséginek, éppen úgy, mint a magyarnak. 9) Tökéletesen egyetértünk. Mint ahogy a többségi társadalomnak is – beleértve a sajtót is.
A hvg.hu szerkesztősége
*****************************************
A Magyar Nemzet kommentárja
A hvg.hu terjedelmes cikkére nagyjából azonos terjedelemben válaszoltunk. Válaszunkban a hvg.hu szinte összes állításának tényszerű cáfolatát adtuk, mert bizony Zádori Zsolt kolléga fölöttébb lazán kezelte forrásait. Magyarán manipulál; és fikázik. Cikkének, már bocsánat, nem volt gondolatmenete. Miért is lett volna? Nem valahonnan valahová akart eljutni.
Mi viszont megérteni próbáljuk bajaink és a cigányság bajainak okát, és a kiutat keresgéljük. És valahová eljutottunk. Ami, reméltük, legalább egy vitát megér, átnyúlva párt- és világnézeti határokon, lévén tárgya az ország egyik legsúlyosabb, a közeljövőben – talán középtávon is – fokozódó problémája. És kialakulhatott volna valamiféle minimális konszenzus, amellyel a média megmutathatta volna a politikának, hogy legalább az alapkérdésekben lehet és kell is legyen egyetértés. A hvg.hu azonban kitért, a szellemet és kellemet használva paravánnak igaz állításaink elrejtésére, amelyeknek hvg.hu-s összefoglalásában nem ismerünk magunkra. Csak egyetlen példát mondunk. A hvg.hu interpretálásában az állítjuk, hogy „Horváth Aladár roma jogvédő, az SZDSZ egykori képviselője vitában áll Tatai-Tóth Andrással, az MSZP képviselőjével.” Mi azt állítottuk, hogy előbbi igaztalanul és durván letámadta utóbbit. Különbség. És lényeges. A vitákat a mi égtájunkon bizonyos kulturális konvenciók betartásával szokás folytatni.
Ha nem zúdul ránk a hvg.hu kommentárja, és nem kezelték volna szövegünket méltatlanul (eltérően sajátjukétól, word-formátumban adva közre), hagytuk volna annyiban. Emiatt eredeti terveinktől eltérően úgy döntöttük, hogy nem hagyjuk. Az mno.hu-n mi is közreadjuk.
(A Magyar Nemzet szerkesztősége)
