Tőkés együttérzéssel beszélt Szerbia „Trianonjáról„

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2008. április 2-án délután Brüsszelben tartotta soros ülését az Európai Parlament dél-kelet-európai országokkal való kapcsolatokért felelős Küldöttsége, Doris Pack elnökasszony vezetésével. A tanácskozás meghívott előadója Oliver Dulic, a Szerb Köztársaság Nemzetgyűlésének elnöke volt, aki bevezetőként a szerbiai helyzetet mutatta be.

MNO
2008. 04. 03. 4:15

Tőkés László az Szerb Ortodox Egyház szerepével, másfelől a Timok-völgyi románok helyzetével kapcsolatban intézett kérdéseket Oliver Dulichoz, és felvetette egy esetleges ökumenikus egyházi misszió felállításának gondolatát a nemzeti megbékélés szolgálatában. Oliver Dulic a közlemény szerint kivételes empátiával fogadta a felvetéseket, és arról biztosította az európai képviselőket, hogy Szerbia már eddig is, ezután pedig még inkább kellő figyelmet fog szentelni a területén élő kisebbségi közösségeknek. Horvát kisebbségi származására utalva külön is kitért az általa példaszerűnek nevezett vajdasági viszonyokra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.