Továbbra is életveszélyben a debreceni biztonsági őr

Továbbra is súlyos, életveszélyes annak a biztonsági őrnek az állapota, akit hétfő este pénzszállítás közben lőttek mellkason az egyik debreceni bevásárlóközpontnál – közölte a debreceni Kenézy Kórház szóvivője.

MNO
2008. 05. 21. 14:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szentgyörgyi János tájékoztatása szerint a férfit többször megműtötték, az állapota stabil, de – sérüléséből adódóan – továbbra is súlyos, életveszélyes. A biztonsági őrt a kórház intenzív osztályán ápolják. A tervek szerint csütörtökön újabb hasi műtétet hajtanak végre rajta, s akkor távolítják el a lövedéket is a testéből – fűzte hozzá a szóvivő.

Vezendi Jánosné rendőr őrnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: nemcsak a bűnügyesek, hanem az összes rendőr részt vesz a nyomozásban, folyamatos az adatgyűjtés, a tanúkutatás. Eddig még senki nem jelentkezett a nyomravezetői díjért – jegyezte meg a rendőrségi szóvivő, hozzátéve, hogy a rendőrség az áruháztól még nem kapta meg annak a biztonsági kamerának a felvételét, amely vélhetően rögzíthette a történteket.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.