Balogh Virág, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Fogyasztóvédelmi Irodájának vezetője elmondta: a bejelentések jelentős része a pénzügyi területekre érkezik; a tavaly lezárt 72 eljárásból 15 a pénzügyi tevékenységre irányult. A legnagyobb problémát abban látja, hogy nagy, tőkeerős cégek erőteljes kampányt folytatnak saját termékeik forgalmának növelésére, a fogyasztói tudatosság azonban nagyon alacsony.
A bankok hitelezési gyakorlatából három témát emelt ki az irodavezető: az áruhitelezést, a hitelkártyákat és a lakáshiteltermékeket. Mindhárom szolgáltatás esetében azt tapasztalták, a hirdetésekből nem derül ki, hogy a meghirdetett előny csak bizonyos feltételekkel vagy a szigorú feltételek miatt csak kevesek számára érhető el. Balogh Virág elmondta: nagy reményeket fűz a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelemről szóló törvény szeptemberi hatálybalépéséhez.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) négy éve kiemelten kezeli a fogyasztóvédelmet és a pénzügyi kultúra növelését – hangsúlyozta Schiffer Péter, főigazgató-helyettes. A pénzügyi szolgáltatókra érkező panaszok száma ezzel együtt rohamosan nő: tavaly 5400 panasz érkezett rájuk a felügyelethez, az idén pedig már elérheti a 8 ezret.
(MTI)
Egyre több a panasz a pénzügyi szervezetekre
Sok a panasz a pénzügyi szervezetekre, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) méretükhöz képest a legnagyobb bírságokat rájuk szabta ki. A lakossági hitelezés területén az egyik problémát a hitelközvetítés terjedése okozza, ami szabályozatlan, ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nem tudja felügyelni – derült ki szerdán, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának ülésén.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!