„Más kép”: kedden indul a 19. Tusványos

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Új arculat és újabb programpontok jellemzik a kedden kezdődő 19. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyet július 15–20. között tartanak Tusnádfürdőn. A tervek szerint Tőkés László és Markó Béla a megegyezés esélyeiről beszélget majd, Orbán Viktor pedig az autonómia kérdését vitatja meg a református püspökkel.

MNO
2008. 07. 14. 11:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A délelőtti előadásokon rendszerint aktuális, az uniós csatlakozás által fémjelzett, mindkét országot érintő témákat vitatnak meg a meghívott előadók, akik közt a szabadegyetem céljának megfelelően mindhárom oldal – anyaországbeli, romániai magyar, valamint román – számos ismert és elismert politikusa, szakembere szerepel.

A második programcsoportban délutánonként az egyetemi hallgatók és társadalomtudományi szakemberek igényei szerint összeállított programokon neves szakemberek, egyetemi tanárok, fiatal kutatók kapnak meghívást, hogy különböző érdeklődéskeltő kérdésekben vezessenek vitákat, kötetlen beszélgetéseket, tartsanak előadásokat. Ugyanakkor ehhez a pillérhez tartozik a sportrendezvények, vetélkedők sokasága, ami párhuzamosan folyik az előadásokkal, így kínálva alternatívát a résztvevőknek.

Zene a Balkan Fanatiktól a Szászcsávási cigányzenekarig

A csík­sze­re­dai Role zenekar nyitja meg a XIX. Bál­ványosi Nyári Szabad­egye­te­met és Diáktábort. Különlegesnek mondható itt a Balkan Fa­natik koncertje, akik az elektronikus ze­nét vegyítik népzenei ele­mek­kel. Rajtuk kívül fellép még a Deák Bill Blues Band, az Anima Sound Syste­m, a Kistehén Ze­nekar, a Hot Jazz Band, és a KFT. A Vama Ve­che ezúttal új felállásban Va­ma néven koncertezik, és fellép a hazai Nemez is, akik napról napra válnak egyre ismertebbé. Megszok­hattuk, hogy Tus­ványoson a népzene kedvelőit is jócskán elkényeztetik a szer­vezők, idén a Szászcsávási ci­gányzenekar, és a Jánosi együttes húzza számukra a talp­alávalót.

(tusvanyos.ro, MNO)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.