A 11. alkalommal megrendezendő koncertsorozatra sikerült megnyerni a műfaj több neves képviselőjét is – közölték a szervezők az MTI-vel. A július 29-i Jazztriók című koncert első részében Dés András képviseli az ütősöket, Szandai Mátyás bőgőzik és Oláh Szabolcs gitározik. A zongoránál Szabó Dánielt hallhatják a Pesti Vármegyeháza udvarára ellátogatók. Másnap, július 30-án tartják Felly K Szeretni bolondulásig című új albumának bemutatóját. A koncerten a lemezen is játszó Oláh Tzumó Árpád zongorázik. Tűzkő Csaba (szaxofon), Jónás Ákos (bőgő) és Borlai Gergő (dob) alkotják a kísérő zenekart.
A Szeretni bolondulásig című album a közelmúltban jelent meg. Felly K, azaz a New Yorkban élő Kovács Felicia Flóra – aki elsősorban PR-ral és reklámmal foglalkozó üzletasszony – régi magyar és francia slágereket dolgozott fel a maga sajátos stílusában. Balladák, szvingek, szenvedélyes boleróritmusok mesélnek a szerelemről – magyarul, ám a hangszerelés az amerikai dzsessz világát idézi. Július 31-én, csütörtökön Roby Lakatos és a New Alliance formáció lép színpadra. A koncert érdekessége, hogy egészen fiatal hegedűsök – a 14 éves Samuel Nebyu és a 12 éves Csíkos Vilmos – érkeznek majd Belgiumból az eseményre, hogy csatlakozzanak híres kollégáikhoz. Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla koncertjével zárul augusztus elsején a Belvárosi Sambosi Jazzfesztivál. Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla estjén Pecek Lakatos András dobol, Pecek Lakatos Krisztián pedig bőgőzik.
Vendégként fellép Koós-Hutás Áron, a Tomsits Rudolf dzsessztrombita tehetségkutató verseny győztese. Az előadások este 8 órakor kezdődnek. Ha esik az eső, a díszteremben tartják meg a koncerteket – mondta az MTI munkatársának Bosnyák Ilona, a Belvárosi Sambosi Jazzfesztivál „lelke”, kitalálója és szervezője. Bosnyák Ilona több mint egy évtizede tevékenykedik annak érdekében, hogy a hazai kortárs dzsesszt népszerűsítse, és legnevesebb előadóit rendszeresen felkérje koncertezni a Zeneakadémián vagy a Pesti Vármegyeházán.
(MTI)
Nyári dzsesszfesztivál a Pesti Vármegyeházán
Az idén is megrendezik július végén az immár hagyományossá vált Belvárosi Sambosi Jazzfesztivált a Pesti Vármegyeháza díszudvarán.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!