Biros a szívműtéte után lábadozik

A szerbek elleni szegedi edzőmeccsen Biros Péter ütést kapott a mellére, s ekkor derült ki, hogy a szíve mellett egy nagy ciszta van. Az orvosok végül úgy döntöttek, hogy az Eger sztárja elutazhat Pekingbe, az olimpia után azonban meg kellett műteni. A háromszoros olimpiai bajnok klasszis most a sikeres műtét után lábadozik.

MNO
2008. 09. 18. 7:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A júniusi eset után megnézték MRI-vel, hogy működés közben zavarja-e a szívemet, de szerencsére nem volt ilyen jellegű probléma. Ha lett volna, nem is engednek ki az olimpiára, aminek nagyon nem örültem volna – mondta az aranyérmes pólócsapat Pekingben 13 gólt jegyzett sztárjátékosa. Biros Péter elmondta, hogy az orvosok először egy hónapot jósoltak a teljes gyógyulásra, de a pólós szerint ebből lehet másfél-két hónap is, minden a szervezetétől függ.

A bajnokság elejét azonban valószínűleg kihagyja, sőt az Euroligára sem valószínű, hogy teljes értékű játékos lesz, hiszen edzés nélkül felesleges lenne erőltetni a játékot. Biros szerint valószínűleg novemberben lesz olyan a játék, ami „valamire hasonlít” majd, de nem is szeretné siettetni a visszatérést. Biros Péter egyelőre nem döntötte el, hogy folytatja-e pályafutását a válogatottban, hiszen szerinte már a fiatalok is helyet követelnek maguknak a csapatban.

(sportforum.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.