Velünk, közöttünk élnek ők is, segítenünk kell a mindennapjaikat; szeptember 19–20-án kétnapos programsorozattal hívja fel a figyelmet a siketek és nagyothallók problémáira a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) a Siketek Világnapja alkalmából. A gazdag programmal tálalt esemény a Gödör Klubban mutatja be e sajátos kisebbség kultúráját, életét. Magyarországon mintegy 60 ezer ember él nagyothallással.
Kevésnek tűnik, de „a jelnyelv elismerése az első lépés a siket közösség integrációja és teljes jogú állampolgárrá válása felé. A következő lépés a meglévő törvények megváltoztatása, vagy újak megalkotása annak érdekében, hogy a politikai elképzeléseket keretbe foglalják, törvényileg szabályozzák” – áll a programfüzetben az egyik fő tézis.
A Láthatatlan Kultúra Fesztivál célja a jelnyelven alapuló siketkultúra bemutatása, a többségi társadalom szemlélet- és tudatformálása” – tudtuk meg Habán Zsuzsa szakmai vezetőtől. Mindemellett fontos, hogy a média érzékenyebb legyen ebben az ügyben, a civil tudat pedig erősödjön. E színes esemény elsődleges célja, hogy megtörténjen a régóta fontosnak nevezett paradigmaváltás, a siket közösségek pedig kapjanak ösztönzést a határon túli együttműködésre. Meg kell alapozni a partneri párbeszédet a többségi kultúra szereplőivel – jelentette ki a szakember.
Ám a legfőbb törekvés nem más – tette hozzá Habán Zsuzsa –, minthogy a jelnyelvet ismerjék el hivatalos nyelvként, és váljon láthatóvá a láthatatlan kultúra.
„Halld a világot” címmel indítja a rendezvényt pénteken 14 órától a Liszt Ferenc Kamarazenekar rendhagyó koncertjével siket gyerekek részvételével. Az érdeklődők nem unatkozhatnak később sem: az 1985 óta Londonban élő Háy Ágnes animációi vonzzák a szemeket, este nyolc órától pedig német jelnyelvi színház ad betekintést e nyelvrendszerbe. Majd egy „akadálymentes” koncert zárja a napot. E napon komplex tematikával futó szakmai konferencia is foglalkozik a siketek és nagyothallók problémáival, az előttük álló kihívásokkal. A fővédnök Szabó Máté, az állampolgári jogok ombudsmanja, a levezető pedig Bartha Csilla kétnyelvűségkutató (MTA).
Szombaton a workshopokon kívül főleg a gyerekek bevonásával ismerkedhetnek meg az érdeklődök a jelnyelv rejtelmeivel. A napot szintén koncert – jelnyelven – zárja.