Medián: kétharmadon a Fidesz – kétpárti parlament lenne

Kétharmados Fidesz-győzelem és kétpárti parlament lenne, ha most tartanák a választásokat. Jelentősen nőtt azok aránya, akik szerint előre hozott választásra lenne szükség Magyarországon – derült ki a Medián viszonylag nagy mintán végzett szeptemberi felméréséből.

MNO
2008. 09. 25. 7:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hvg.hu által ismertetett közvélemény-kutatás szerint a 2400 ember megkérdezésével készült adatok a pártok közötti erőviszonyok változatlanságát mutatják. A választani tudó „biztos” szavazók csaknem kétharmada a Fideszre (64 százalék), bő egynegyede pedig az MSZP-re (26) szavazna, az MDF és az SZDSZ támogatottsága 1 százalékponttal marad el a parlamenti küszöbtől, a többi párté pedig legfeljebb felfelé kerekítve éri el az 1 százalékot.

Jelentősen nőtt viszont az előre hozott választást akarók aránya – valószínűleg nem függetlenül attól, hogy a kérdés a parlamentben is napirendre került. Az MSZP támogatóinak bő háromnegyede a Gyurcsány-kormányt tartaná hivatalában, a jobboldali szavazók hasonló arányban vannak az előre hozott választás mellett.

A szokásosnál kétszer nagyobb minta alapján az SZDSZ szavazóinak a véleménye is viszonylag pontosan vizsgálható: nagy többségük vagy új MSZP–SZDSZ-koalíciót vagy egy „szakértői” kormányt támogatna.

Nagyjából változatlan a sorrend a politikusok népszerűségi listáján is, bár több ellenzéki vezető elismertsége növekedett az előző hónaphoz képest: vezet Sólyom László államfő 60 százalékos népszerűséggel, őt követi Kósa Lajos (58), Pokorni Zoltán (54), Orbán Viktor (53) és Dávid Ibolya (50). Fodor Gábor népszerűsége 42, Gyurcsány Ferencé 23, Kóka Jánosé 12 százalékos.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.