A szocialisták nem támogatták, hogy házszabálytól eltéréssel jövő hétfőn szavazzon az Országgyűlés a Fidesz kezdeményezésére a Megegyezés programról – közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után csütörtökön.
Répássy Róbert (Fidesz) szerint ez azt jelenti, hogy a miniszterelnök nem vállalja a program megméretését a parlamentben, mert pontosan tudja, hogy nincs többsége, ő is és a programja is megbukott.
Hozzátette: arról azonban szavazhatnak a képviselők hétfőn, hogy sürgősséggel tárgyalja-e a Ház a Fidesz indítványát, amely így nagyjából egy hónap alatt juthat el a szavazásig. Göndör István (MSZP) szintén a házbizottság ülése után ugyanakkor példátlannak nevezte azt, hogy valaki más által írt anyagot nyújt be az Országgyűlésnek. Ellopták a miniszterelnök sajtóban megjelent hirdetését – tette hozzá.
(MTI)
Szijjártó Péter fontos bejelentést tesz – kövesse nálunk élőben
