Az ukrajnai megyében az 1998-as novemberi árvizet követően szaporodtak meg a földcsuszamlások, és az egyébként is nehéz helyzeten tovább rontottak a július végi áradások. A geológiai vizsgálatok eddig 1742 talajmozgásos helyet tártak fel a térségben, ezek összterülete meghaladja az 50 négyzetkilométert, írta pénteken az ungvári zakarpat.info internetes hírújság.
A jelentés szerint a földcsuszamlások által érintett hegyvidéki técsői, huszti és rahói járásokban sok olyan lakóház van, amelyek csak azért nem kerültek be a kitelepítendő épületek kategóriájába, mert még nem estek át a megfelelő szakértői vizsgálaton. A veszélyeztetett otthonok lakóinak kitelepítését és a védekezési munkálatokat a pénzhiány hátráltatja, hiszen az 1999-ben elfogadott földcsuszamlás elleni kormányprogram megvalósítására a szükséges összegnek mindössze a 10 százalékát utalták ki, olvasható a cikkben.
A veszélyes geológiai folyamatok nyomon követésének és a talajmozgásokkal kapcsolatos sürgősségi feladatok ellátásának költségeit a helyi büdzsékből fedezik.
(karpatinfo.net)