Válság: az OTP is felülvizsgálhatja stratégiai nyereségtervét

Az OTP Bank az év végén felülvizsgálhatja stratégiai nyereségtervét attól függően, hogy miként alakulnak a nemzetközi piaci feltételek. • Az OTP felfüggeszti a japánjen-alapú hitelezést?

MNO
2008. 09. 18. 10:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója utalt erre a lehetőségre a csoport szófiai befektetői napján, miközben megerősítette, hogy a 2008-as nyereségtervet minden bizonnyal teljesíteni fogja az OTP. Kiemelte ezzel együtt, hogy a jelzáloghitelezési válság mindenki számára váratlan fordulatokat hozott a világpiacon.

– Nem revideáltuk a 2010-es 2 milliárd eurós eredménytervet – jelentette ki ezzel kapcsolatban Urbán László vezérigazgató-helyettes, de hozzátette: „ha a világ teljesen a feje tetejére áll”, nem várható el az OTP Banktól sem, hogy változatlanul tartsa tőkestabilitását és nyereségességét is. A vezérigazgató-helyettes közölte, hogy összefüggésben a piaci válság egyelőre pontosan fel nem mérhető hatásaival, 2009-re két tervet készít majd a bank, egy konzervatívat, amely a forrásbevonási lehetőségek további szűkülésével, és egy másikat, amely valamivel kedvezőbb feltételekkel számol.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.