Az államtitkár a Napi Gazdaságnak adott nyilatkozatában elmondta: véleménye szerint annak a lehetősége is fennáll, hogy a felek csak a minimálbérről tudnak megállapodni, a garantált bérminimumokról viszont már nem. „Ez akár olyan kedvezőtlen visszarendeződést eredményezhet, hogy a szakképesítéssel rendelkező munkavállalók bérezése újra visszaesik a szakképzetlen munkavállalók bérszínvonalára” – mondta.
Arra a felvetésre reagálva, hogy létezik egy olyan társadalmi réteg, amely soha nem került kapcsolatba a munkaerőpiaccal, elmondta: a tárca programcsomagja kiemelt célcsoportjának a 15-64 éves, körülbelül 2,6 milliós inaktív népesség egyes rétegei, továbbá a regisztrált álláskeresők számítanak.
A minisztérium az inaktívak közül elsősorban a munkaerőpiacra belépni (illetve visszalépni) kívánó vagy gyermeküket egyedül nevelő nőkre, azokra a fiatalokra, akik soha nem álltak munkaviszonyban, továbbá a passzív munkanélküliekre fókuszál. Utóbbi csoportba azok tartoznak, akik azért nem keresnek állást, mert a sok kudarc után reménytelennek találják az elhelyezkedést – fejtette ki az államtitkár.
(Napi Gazdaság)
Lecsapott az MLSZ a rasszista, cigányozós megnyilvánulások miatt, a fél NB I bűnhődhet
