A Nemzetközi Valutaalap által készenlétbe helyezett hitelkeret több mint tízszerese Magyarország IMF-kvótájának, és így jelentősen meghaladja a szokásos pénzügyi támogatás felső határát – hívta fel a figyelmet csütörtöki tudósításában a Neue Zürcher Zeitung.
A bécsi keltezésű tudósítás szerint a washingtoni igazgatóság közleményében szokatlanul kiterjedt mértékű hozzáférési lehetőséget helyezett kilátásba a forrásokhoz Magyarország számára, amit azzal indokolt, hogy a budapesti kormány készségét nyilvánította egy átfogó politikai intézkedésegyüttes meghozatalára egyfelől a befektetők bizalmának visszaszerzése, másfelől az utóbbi hetekben a pénzpiacon kialakult stresszes állapotok csillapítása érdekében. A lépések középpontjában egy kitartóbb kiadáspolitika és a pénzügyi szektor megerősítése állna.
A gazdasági szükséghelyzet fő okát az államháztartási és a fizetési mérleg kettős deficitjében látja a Neue Zürcher Zeitung. Bár az egyensúlyhiány évek óta nyílt titok, részben a bankválság sodrában, részben a világszerte növekvő kockázatfélelem hatására a nemzetközi befektetők rövid idő leforgása alatt mégiscsak megvonták bizalmukat az országtól, ami a külföldi hitelek beáramlásának elapadását és a forint árfolyamának mélyrepülését eredményezte. Tekintettel arra, hogy az ország nagymértékben függ a külföldi tőkétől, külföldi adósságállománya pedig tetemes, a hirtelen hangulatváltozás különösen keményen érintette az országot.
A tekintélyes lap a pénzügyi válsággal foglalkozó szerkesztőségi cikkében – általánosságban fogalmazva – azt feszegette, vajon az IMF-hitelek nagyobb bizalmat teremtenek-e a likviditásinjekcióknál. Érvelése szerint az egyes országoknak nyújtott támogatásoknál, akárcsak a bankok esetében, a bizalom helyreállítása a lényeg. De ha a likviditás növelése révén lehetetlennek bizonyul a nemzetközi bankpiac bizalmának újbóli megnyerése, hogyan sikerülhet hitelígéretekkel leküzdeni a befektetők kockázatfélelmét, és útját állni az újabb devizakiáramlásnak? – vetette fel az újság.
Az IMF-csomaggal foglalkozott a Kurier osztrák lap is Magyarország megmenekült a csődtől című cikkében. A válság okait és kihatásait ismertető írás egyebek között kitért arra, hogy a nemzetközi elszámolások bankja június végi adatai szerint az ország külföldi adósságából 38,26 milliárd euró az osztrák bankokra jut, így a legnagyobb hitelezőknek számítanak, a németeket is megelőzve. Az osztrák exportot szintén kedvezőtlenül érintik Magyarország problémái, részint azért, mert a magyar gazdaság jövőre előreláthatólag zsugorodni fog, részint azért, mert a forint néhány hét alatt elvesztette értékének negyedrészét.
(MTI)