GVH: Ellen kell állni a gyógyszerlobbinak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) álláspontja szerint a patikai és a gyógyszerpiacon ellen kell állni a lobbinak, s fenn kell tartani a liberalizáción és a verseny erősebb kényszerén alapuló szabályozást – ezt a szervezet pénteken közölte.

MNO
2008. 10. 31. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A GVH rámutatott arra: a patikai piacon 2007-ben kezdődött nyitás lehetővé tette a fogyasztói igényekhez való rugalmasabb alkalmazkodást, s a gyógyszergyártók közötti verseny erősödése nyomán csökkent a gyógyszerek ára. A gyógyszertári piacnyitás a szervezet szerint kedvező eredményekkel szolgált, annak ellenére is, hogy szigorodó makrogazdasági feltételek közepette, a gyógyszerpiac szűkülése idején történt. A megélénkült verseny hatására – már rövid idő alatt is – érdemben javult a betegek hozzáférése a gyógyszertári szolgáltatásokhoz, mivel összességében 10-15 százalékkal több patika működik, mint korábban.

A forgalmas helyeken (például bevásárlóközpontokban) akár a korábbi átlag másfélszeresét elérő nyitvatartási időket vezettek be. Javult a gyógyszertárak által kínált szolgáltatások választéka is, és egyre több helyen nyújtanak a patikák az egészségi állapot ellenőrzésével kapcsolatos szolgáltatásokat (például vérnyomás- és vércukorszint-mérést), miközben az árverseny első jelei is megjelentek. A GVH kitért arra, hogy a gyógyszerek közötti versenyt erősítő intézkedések – különösen az árlicit, a támogatási lehetőségből történő kiesés és az abból fakadó forgalom- és profitcsökkenés veszélye – hatására, az előző évekhez képest példátlan módon tömeges árcsökkentéseket sikerült elérni. Mint felidézte, az Alkotmánybíróság több határozatában is foglalkozott a területet szabályozó törvényekkel, s néhány kisebb jelentőségű hibát leszámítva alkotmányosnak és összességében fenntarthatónak nyilvánította az új szabályozási modellt.

A Gazdasági Versenyhivatal álláspontja szerint semmi nem indokolja a korábbi szabályozási modellre való visszatérést. A gyógyszerészek keddi, budapesti nagygyűlésén a felszólalók azt mondták, hogy sok száz patika bajban van, ezért patikaalapítási moratóriumra lenne szükség. Székely Tamás egészségügyi miniszter az elhangzottakra reagálva közölte, addig nem függesztik fel a liberalizációt, amíg nem igazolódik be, hogy az a betegeknek hátrányos.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.