Die Welt (welt.de)
A konzervatív német napilapban Matthias Kamann „Ahogyan a középosztály kirobbantotta a válságot” című cikkében ismerteti a pénzügyi krízis meghatározó okát, a neoliberálisok államtalanítási törekvéseit és a lepusztított közszférát. Nem csak bankárok, de a német szociológusok is keresik a pénzügyi katasztrófa okát. Szerintük ez egy igazi középosztályválság. Nem csak azért, mert leginkább a középső bevételekkel rendelkezőket érintette, hanem azért is, mert a válságot ők okozták. Mi a közös az óvodai helyben és a bankok államosításában? Mindkét esetben az állam viseli azokat a költségeket, melyeket a középosztályra rákényszerített, de viselni képtelen.
„Hasonló folyamatokat látok”– nyilatkozta Wolfgang Streeck, a kölni Max Planck Intézet igazgatója a jénai társadalomtudós kongresszuson. Streeck által a 34. szociológus kongresszuson előadott tézise így hangzik: egyrészt a középosztályhoz tartozó családok biztosítani kívánják életszínvonalukat, ezért a nők is dolgoznak, így mint gyermekfelvigyázókra, nem lehet rájuk számítani. Az államnak kell biztosítani a kicsi felügyeletét. Másrészt a nyugati középosztály biztosítani kívánta az életszínvonalát azzal, hogy keresték a pénzpiacokon a magas hasznot, egészen addig, míg az össze nem omlott – amire az államnak kell magára vállalnia a terheket. A konferencián elhangzottak szintézise szerint ez a középosztály igazi válsága.
Heinz Bude kasseli szociológus szerint az amerikai ingatlanpiac túlfűtöttségét nem csak az olcsó hitel téves politikája, vagy az amerikaiak saját lakás ideológiája okozta. Sokkal inkább az, hogy az amerikai középosztály nem is nagyon tehetett mást, mint házakat vásárolni a jobb környékeken és eladósodni. Mert csak ilyen környékeken olyanok az iskolák, hogy ezekben a gyermekeiknek esélye lenne a szüleik életformáját folytatni. Mert a közösségi szektor az Egyesült Államokban alkalmatlan a középosztályi státus továbbadására, ezeknek az embereknek saját szakállukra kellett próbálkoznia az ingatlan és a hitelpiacokon. Az amerikai társadalom deregulálása túlélési stratégiákra késztetette a középosztályt: amire az állam nem volt képes, azt a pénzpiacoknak kellet biztosítania. Mely, mint most kiderült, szintén nem képes megadni.
Christoph Deutschmann tübingeni gazdaságszociológus elmondta, Németországban is több mint 10,3 millióan rendelkeznek értékpapírokkal. Ők részben időskori befektetésként, részben életszínvonaluk biztosítása érdekében ráutaltak a magas hozamokra. „A befektetési helyet kereső vagyon hatalmas növekedése kétségbeesetten kereste a bankokban és az alapokban a hitelfelvevőket – s többek között az amerikai középosztályban megtalálták.” A német befektetők mentalitását jól jellemzi az a tanulmány, mely szerint „természet adta joguk van a nyereségre”. Ezt a hitet erősíti, hogy ők már alig jelennek meg a piacon – ami érezhetővé teszi a kockázatok átláthatatlanságát -, hanem alapokhoz és bankokba mennek, melyek azt szuggerálják, a haszon nem sokára megérkezik. Ezért a mostani veszteség nem csak kétségbeeséshez, hanem hatalmas igazságtalanság érzetéhez vezethet: Egy legitim hozam elvárásukban kellet csalódniuk, a mindenhol megkövetelt és nyilvánvalóan alternatívanélküli egyéni kezdeményezésükért büntették őket. A most kószáló összeesküvés elméletek, miszerint a pénzügyi válság mögött néhány telhetetlen menedzser áll, sejteti a csalódás méretét.
Der Spiegel (spiegel.de)
A baloldali hírmagazin „Köhler a bankmenedzserek bocsánatkérését követeli” címmel beszélgetett a szövetségi elnökkel. Horst Köhler – aki 2000-2004 között a Nemzetközi Valutaalap (IWF) ügyvezető igazgatója volt – élesen bírálta a vezető németországi bankárokat. „Több önkritika jót tenne, az embereknek, akik elmondják: igen, itt néhány dolgot elrontottunk, s ezért vállaljuk most a felelősséget”– fogalmazott Köhler a lapnak. A gazdasági elitnek ismét meg kell tanulnia, „mi a mérték, mint jelent két lábbal a realitások talaján állni”. Mivel „nagy mennyiségű figyelmetlenség, önteltség, cinizmus” is szerepet játszott. Különösen az angolszász befolyás alatt álló pénzügyi szektorban hitték azt, hogy „semmiből is képesek aranyat csinálni, s ezt akár hosszú távon is”, fogalmazott Köhler. Csak a haszonmaximalizálás érdekelte őket. Köhler támogatna egy második „Bretton Woods-t” – egy olyan konferencia létrehozását mely „nemzetközi keretszabályokat alkotna a globális gazdaságnak”. „Azt kívánom, hogy a kormányok kiválasszanak néhány bölcset, olyan férfiakat és asszonyokat, mint egykor többek között az ismert közgazdászt, John Maynard Keynest, akik törnék a fejüket azon, hogyan szabályozhatnánk a globalizált világot.” Az 1944-es Bretton Woods-i konferencián 44 állam képviselője tárgyalt a második világháborút követő valutarendszer alapjairól. A konferencia nyomán jött létre többek között a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IWF).
