A nyugdíjasok kétharmadát nem, mintegy kilencszázezer nyugdíjast viszont hátrányosan érinthet a 13. havi nyugdíj 80 ezer forinton való maximálása – derült ki Lendvai Ildikónak, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szavaiból. A hárommillió nyugdíjas közül mintegy 2,1 milliónak a nyugdíja nem éri el az átlagnyugdíj összegét, a 80 ezer forintot, az ő életükben semmilyen változás nem történik – közölte a kormánypárti politikus.
Marad a 13. havi nyugdíj rendszere, mindenkinek kiviszi havonta a postás a nyugdíját, ebbe senki sem nyúl bele – hangsúlyozta a frakcióvezető, hozzátéve, hogy a 13. havi nyugdíjnak „lesz egy plafonja és lesz egy küszöbje”.
A plafon az átlagnyugdíj összege, 80 ezer forint. Ezt az öregségi nyugdíjasok közül az kaphatja meg, aki betöltötte a 62. évet, de ez a korhatár nem vonatkozik a rokkantnyugdíjasokra – magyarázta. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, az általa összehívott ötpárti egyeztetésen ezek mellett azt is mondta, hogy a kormány nem tud kötelezettséget vállalni a közszféra jövő évi béremelésére és a 13. havi bér automatikus kifizetésére.)
Lendvai Ildikó megerősítette: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt kérte, hogy Magyarország csak annyi kiadást tervezzen, amennyi a legrosszabb esetben befolyó bevételekből megvalósítható. „Nem diktálták, honnan vegyük el azt a kiadásmérséklést, az a magyar állam dolga” – mondta, megjegyezve, hogy ha bárkinek a javasoltaknál jobb, „fájdalommentesebb” ötlete van, boldogan fogadják.
A frakcióvezető elmondta, hogy Magyarország nem kizárólag a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) köt megállapodást, hanem az EU intézményeivel is, ami egyfajta garanciát jelent. A magyar garancia lényege ezentúl a konvergenciaprogram, és ezt az IMF is elégségesnek tartja, ezért nem szabott részletes feltételeket – fűzte hozzá.
Közölte, az IMF azt kérte azonban, hogy a legrosszabb variációra készüljön az ország, vagyis minél kisebb hiánnyal tervezzen, és kiadásaiban mértéktartó legyen. Az ország pénzügyi helyzetével összefüggő politikai következményt firtató kérdésre a frakcióvezető azt mondta: „a politikai következmény az, hogy most fütyülünk a népszerűségre. Nem az emberi sorsokra, de a népszerűségre igen, és vállaltuk azt a pártnak nem örömteli helyzetet, amiben vagyunk”.
Egy másik kérdésre, miszerint miként gondolják, hogy ilyen hitelvesztéssel sikerül elfogadtatni ezt a csomagot, Lendvai Ildikó elmondta: az ország látja, mi történik a világban, hogy „a Wall Streetet, az amerikai bankrendszert nem Gyurcsány Ferenc omlasztotta össze”. A magyarok többsége tudja, hogy világválság van, és tudja, hogy lépni kell – vélekedett.
(MTI)
Lengyel–német határ: újraindult a határellenőrzés mindkét oldalon
