Euróban számolva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 12,5 milliárdos segítségéhez és a Világbank egymilliárdos hozzájárulásához 6,5 milliárdos uniós támogatás csatlakozik. Ennek fő célja, hogy alátámassza a fizetési mérleg fenntarthatóságát Magyarországon a kicsúcsosodott pénzpiaci nyomást követően – derül ki a brüsszeli nyilatkozatból.
Az EU a támogatás feltételéül szabja, hogy a magyar hatóságok egyértelműen kötelezettséget vállaljanak a konvergenciaprogram most esedékes frissítésében egy pénzügyi konszolidációs program mellett. Ennek teljesítését az uniós szervek a jövőben figyelemmel kísérik – szögezte le a bizottság, hozzátéve, hogy az említett pénzintézményekkel együtt folyamatos kapcsolatban állt a magyar hatóságokkal. Támogatja Brüsszel azt az IMF-felhívást is, amely a Magyarországon működő nagy pénzintézeteket a gazdaság „megfelelő mértékű” finanszírozására buzdítja.
A brüsszeli bizottság már a hónap közepén közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy a pénzügyminiszteri tanáccsal együtt támogatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tesz a pénzügyi válsággal kapcsolatos kihívások kezelésére. Brüsszel az akkori közlés szerint „arra is figyel, hogy az IMF-segítséghez kapcsolódó esetleges feltételek összhangban legyenek az uniós gazdaságpolitikai ajánlásokkal, és azzal kölcsönösen erősítsék egymást”. Bármilyen IMF-programhoz kapcsolódó politikai vállalásokat a konvergenciaprogram és más uniós stratégiai dokumentumok összefüggéseiben kell hangsúlyozni – emelte ki Brüsszel akkor.
A bizottság szóvivője kedden már jelezte, hogy a testület nagyon rövid időn belül pénzügyi támogatási programot készít elő Magyarország számára, és a csomaggal elvben egyetértenek az unió tagországai is. Sejttette azt is, hogy egy nagyobb – az IMF-fel közös – nemzetközi csomagról van szó. Amelia Torres szóvivő azt is elmondta, hogy az EU-támogatás várhatóan nem az uniós költségvetésből származik majd, hanem a bizottság pénzpiaci műveletekkel teremti elő.
Nem Magyarország az első, amely ilyen típusú segítséget kap az EU-tól. Korábbi válságidőszakokban Brüsszel más esetekben is segítette már a nehéz helyzetbe jutott tagállamokat. A múlt évtized elején például Olaszország és Görögország kapott hasonló jellegű támogatást.
(MTI)
Magyar Péter megint ringbe szállt a valósággal, de az végül a baloldali politikus fölé kerekedett
