Kristóf Attila: (Gyurcsány csókjától felébredtünk-e )

A kérdés tehát az: a Gyurcsány-féle sokk (a szovjet megszállás, Rákosi és a kádári simogató, zsarnoki kéz tudomásulvétele és elfogadása után) megrázta-e annyira az országot, hogy az „utca emberétől” kezdve a magas kultúrában oly otthonosan mozgó liberális értelmiségiekig a szilárd többség belássa: gyökeresen másra van szükség. Átrendeződnek-e a mélyben is az erőviszonyok? Erre a kérdésre azért is nehéz felelnünk, mert a hazai baloldali „tojásfejűek” mindig is részesültek a „legnagyobb kedvezmény elvéből” a magyar viszonyokat, a szocialista habitust tudatosan vagy tudattalanul nem ismerő, félreismerő nyugati társaiktól. Ez az együttérzés – számos magyar értelmiségiben – az önérdektől eltekintve is azt a hitet keltheti, hogy helyes úton jár, mégpedig az egyetlen helyes úton. Erkölcsi tartásukat ez adja meg és az úgynevezett jobboldali veszély. Ez minden más fölött prioritást élvez, s a nyugati baloldal és sajtó ezt a fontosságtudatot számos megnyilvánulásával erősíti.

(Magyar Nemzet, 2008. október 4.)