Késő szarmatakori, vagyis 4-5. századi települést tártunk fel többek között, amely nagyjából öt hektáron terül el – tájékoztatta az MNO-t Balogh Csilla ásatásvezető régész, az M43-as feltárás koordinátora. A lakóhelyen sírcsoportokat is találtak, ezekbe valószínűleg a terület elhagyása után temetkeztek. Árokkal körbevett és árkolatlan sírokat, házmaradványokat, tároló- és szemétgödröket, kutakat leltek a föld alatt a régészek. Ezekből a mindennapos használat tárgyaik (kézimalmok, őrlők, stb.), ékszerek, keverőedények, poharak kerültek elő.
Az örökségvédelmi szakszolgálat egy munkatársa fémkeresővel még az ásatás előtt átkutatta ezt a területet, és csaknem száz különböző bronztárgyat, római érmét, fibulát, fémedényt talált – mondta el Balogh Csilla. Ez ráirányítja a figyelmet a mélyebb rétegek feletti humuszra, a jövőben a felszínt is új módszerekkel lehet majd feltárni. A fenti helyszín mellett több lelőhelyen folyik a feltárás az épülő autóút hosszában. Október 31-én a helyszínen is bemutatják az út nyomvonalán végzett munkát a sajtónak – tudtuk meg Medgyesi Konstantintól, a Móra Ferenc Múzeum és a Csongrád megyei múzeumok sajtóreferensétől.
Az eddigi eredményekről dr. Zombori István megyei múzeumigazgató és Balogh Csilla tájékoztatják a sajtó képviselőit délután 13 óra 30 perckor. Az ásatások gördülékeny lebonyolításából a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat is kivette a részét. A szegedi közgyűjtemény részéről párhuzamosan hét csapat végez jelenleg is ásatást Algyő közelében, Maroslele, Óföldeák és Makó határában. Az előzetes kutatások során ismertté vált és a Móra-múzeum által elvállalt huszonhat lelőhely közül tizenkettőn már teljesen befejezték a feltárást, ezeket a területeket átadták az útépítőknek. A többi helyszínen szintén településmaradványok és temetők kerültek szép számmal a felszínre. Az régészeti munka befejezését 2009. április 30-ig vállalta a közintézmény, az építést megelőző feltárások az előzetes tervek szerint haladnak.