Tariceanu és Isarescu hétfőn tárgyalt arról, hogy az intézkedésnek milyen következményei lehetnek. A múlt héten ugyanis a román képviselőház a közoktatásban dolgozó pedagógusok bérének 54 százalékos emeléséről határozott. Az oktatók bére azonban több mint 60 százalékkal fog gyarapodni, ugyanis a kormány már korábban beígért 9 százalékos bérnövelést. A pedagógusok a jelentős fizetésemelésüknek viszont csak akkor örülhetnek, ha az alkotmánybíróság elutasítja a kormány keresetét. A kabinet szerint ugyanis a képviselőház által elfogadott béremelés alaptörvénybe ütközik. A kormányfő Traian Basescu köztársasági elnöknek is levelet írt, amelyben arra kérte az ország első emberét, hogy ne hirdesse ki a jogszabályt, amely elvileg október elsejétől lenne hatályos.
Isarescu jegybankelnök azt mondta: annak ellenére, hogy választási év van, Romániában továbbra is vasszigort kell alkalmazni a fizetésemelések terén. Ha azt akarják ugyanis, hogy egy számjegyű maradjon az infláció, akkor nem növekedhetnek jelentős mértékben a bérek, magyarázta. Tariceanu kormányfő leszögezte: a kormány nem ellenzi a béremeléseket, hiszen – mint emlékeztetett – 2004 és 2008 között a tanügyben dolgozók fizetése több mint 90 százalékkal emelkedett -, azonban rámutatott, a 9 százalékos betervezett növekedést még elbírja a költségvetés, de az 54 százalékos emelés súlyos gazdasági válságot okozhat. A miniszterelnök óva intette a parlamentet attól, hogy a rendszerváltás utáni időszakban jelentkező mély válsághoz hasonló gazdasági krízist idézzenek elő. Tariceanu példaként Magyarországot említette, mondván, hogy 2002-ben hasonló béremelési intézkedés okozott súlyos gazdasági válságot.
(MTI)